Mely adottságok
és képességek jelentenek előnyt ebben a szakmában ?
A személyes marketingen
alapuló hálózatépítés számos olyan képesség meglétét igényli, amelyek elsajátítására
az iskolai éveink során különösebben nem ösztönöztek bennünket. Mivel osztályzatokat
sem kaptunk a ezekből a "tantárgyakból", így a bizonyítványainkból
sem derül ki, hogy mennyire lennénk alkalmasak erre a tevékenységre.
Ebből az okból következik
az a megállapítás, hogy ez a szakma lehetővé teszi az "átlagemberek"
számára az átlagosnál magasabb jövedelem megszerzését. A valóságban aztán kiderül,
hogy itt az eddig - az iskolai osztályzatok alapján - átlagosnak minősített
emberek, átlagot meghaladó teljesítményéről van szó.
Olyan képességeket fedezhetünk
fel magunkban, amelyekről nem is tudtunk, hiszen az eddigi tevékenységünk során
nem volt lehetőségünk gyakorolni, illetve nem tudtuk kitől elsajátítani.
Nos, következzen a felsorolása
- fontossági sorrend nélkül - azoknak a képességeknek és jártasságoknak,
amelyek megléte előnyt jelent a hálózatépítésben:
kapcsolatteremtő, és
kapcsolatápoló képesség
emberismeret
önértékesítés
problémamegoldó (nem
matematikai, hanem élethelyzetek) képesség
empátia, mások élethelyzetébe
való beleélés képessége
célkitűző képesség
pozitív önbeszéd
kudarcból előnyt kovácsoló
képesség
mások őszinte elismerésére,
dicséretére való képesség
humorérzék
fegyelmezettség
kérdezni tudás
koncentráló képesség
időbeosztó képesség
érzelemátadó képesség
szorgalmasság
kezdeményező képesség
idegen környezetben megszólalás
merészségét vállalni merő képesség
testbeszéd-jelek felismerése
emberekkel való beszélgetés
kedvelése
Természetesen a felsoroltakból,
ha csak néhány képességet az erősségeink között tarthatunk számon, az
már elegendő az elinduláshoz. Később pedig, alkalmunk nyílik a hiányzó, vagy
nem kellő szinten lévő képességeink továbbfejlesztésére.