|
|
 |
.. az ifjú, mindössze huszonnyolc esztendős magyar orgonaművész,
Virágh András nemrégiben lezajlott esti hangversenye igazi közönségsiker
volt. Nagy számú zeneértő gyűlt itt egybe, hogy meghallgassa a budapesti
származású, kifinomult előadóművészt, ….. - olyasfajta művészembert,
aki számos vonatkozásban illusztris elődjére, Liszt Ferencre emlékeztet.
Mindkettőjük ugyanarról a szülőföldről származik, közös vonásuk,
hogy partitúra nélkül, emlékezetből intertpretálnak, s mi több,
fizikai megjelenésük vonzó és esztétikus volta is összeköti őket,
- az a tulajdonság, amely a múlt század óriását a kor meghatározó
társadalmi köreiben is oly sikeressé tette.
Piacensa - Italy, 1988.
Virágh András, Cziffra-díjas orgonaművész Joh. Seb. Bach C-dúr
és h-moll prelúdium és fúgáját tolmácsolta, a huszadik század olyan
gondolati és technikai színvonalán, amelyről még magyar orgonista
nem tett tanúbizonyságot.
Szentesi Élet 1989. Szentes
Virágh
András, a székesegyház hétfő esti vendége nemcsak kitűnő orgonista
kvalitásairól adott bizonyságot, hanem arról is, hogy helyhez és
időhöz tudja szervezni, alakítani műsorát. ….. Bach e-moll prelúdium
és fúgája máris úgy indult, hogy Virágh látszólag szabadjára engedte
a szellemeket, de közben éreztük, hogy erős kézzel és tervező akarattal
uralkodik a fenséges seregen.
… A műsort Marcel Dupre variációi zárták, két dolgot bizonyítva:
hogy ugyanis a szerző és az előadó egyaránt mestere az orgonának.
Bámulatos színek szólaltak meg, erő és elegancia az alapul vett
karácsonyi ének bensőséges vonalára szabva.
Délmagyarország 1989. Szeged
… Virágh érett művész, aki méltó arra, hogy a legmagasabb igényeknek
megfelelően képviselje a magyar zeneművészetet a világban. Estjének
rendkívül nehéz műveit kotta nélkül, emlékezetből adta elő, játékát
stílusgazdagság és meggyőző egyéni ízlés jellemezte. Zenei memóriája
művészetének igen hasznos erénye, mindehhez járul kiváló virtuozitása,
az orgonáláshoz való kifinomult képessége. Gazdálkodása a hangszínekkel,
a részek karakterének kidolgozottsága, formáló képessége - mind-mind
kiemelkedő művészetéről tanúskodtak. Virágh András egyike azoknak,
akik igazolják, hogy a magyar orgonaművészet brilliáns tehetségekkel
rendelkezik.
Székesfehérvár, 1991.
"Fenomenális Liszt-interpretáció …!"
Der Zürcher Oberlander, 1992. szeptember 1.
|