A  M A R I L Y N  M A N S O N  J E L E N S É G

Az első és legfontosabb dolog, ami a Marilyn Manson kapcsán az eszünkbe jut, az ugye a bizarr megjelenés, a külsőségek. Köztudott, hogy elsődlegesen nekik tulajdonítják a látványosság visszahozatalát a köztudatba, illetőleg a rockzenébe, mivel egy olyan időszakban tűntek fel a ’90-es évek közepén, amikor a megjelenésnek semmi jelentősége nem volt, sőt az volt az elfogadott, a nyerő, ha a zenekarok tagjai minél igénytelenebbül jelentek meg a nyilvánosság előtt. Az alternatív és grunge előadók elterjesztették az igénytelen kinézetet: rongyos nadrágokat húztak, kinyúlt pulóverekbe bújtak, és a koncertek alatt, meg a lemezeken ment az önsajnálat, a szomorkodás, a cipőbámulás. Mint az utólag bizonyosságot nyert, a közönség már ki volt éhezve valami másra, a látványra, arra, hogy elkápráztassák őket. Ekkor jött a Marilyn Manson és extravagáns image-ükkel felforgatták a világot. Pedig, ha jobban utánanézünk a rock-történelemben, ez sem volt teljesen egyedi ötlet, elvégre ők sem tettek mást, mint példaképeiket másolták. Belebújtak a ruháikba, egy kicsit átszabták, hogy ne érje őket a plagizálás vádja, beleadták önmagukat, és feltámasztották az őrült Gólemet, a pusztító gépezetet.

A rockzene illetve a heavy metal már puszta megjelenésével sokkolta az embereket, mert közönséges volt, és nyers, vad, érzésekkel teli. Ezt azonban csak kevesen értették meg, a fiatalok egy része mégis vevőnek bizonyult ezekre a lázadó muzsikákra. A műfaj népszerűségének növekedésével gombamód szaporodtak a különböző csapatok, akik közül a rajongók néhányat nem is szimpla együttesnek tartottak, hanem élő legendáknak, a szó szoros értelmében sztároknak egy eddig ismeretlen világból. Vegyük csak a birminghami Black Sabbath-ot. Vajon ki művelt korábban olyasmit, hogy hatalmas koporsókat és fémkereszteket állított fel a színpadon, és a koncertprogram végén eltemették magukat, vagy hogy élő denevér fejét harapták le? Senki. Aztán persze a nagy érdeklődésre való tekintettel ezeket továbbfejlesztették, berobbant a színre a Kiss, Alice Cooper, a transszexuális Twisted Sister és így tovább. A Kiss maszkos szereplőinek eredeti arcát hét teljes évig senki nem ismerhette, s mindezek közben elképzelhetetlen dolgokat műveltek a deszkákon: vért hánytak, űrhajósokat megszégyenítő ruhákat öltöttek, meg Gene Simmons bárdformájú basszusgitárja is elhíresült. Mostanában ez nevetségesen hangzik, de akkoriban az erkölcscsőszök ugyanolyan vehemenciával támadták őket, mint napjainkban Mansonékat. Ők voltak a Sátán Nagykövetei. Illetve Vincent Damon Furnier, aki egy, a XII. században máglyán elégetett boszorkánytól kölcsönözte művésznevét, az Alice Coopert. A borzalmakban ő sem szűkölködött: show-iban előszeretettel birkózott kígyókkal, gyakran játszotta el saját kivégzését, középkori kínzókamrákat állított fel koncertjein, közkedvelt használati tárgyai voltak a koponyák, véres húsmaradványok, és még amit el tudunk képzelni beteges fantáziánkkal.

Lényegében Mansonékra Alice Cooper lehetett az egyik legnagyobb hatással, már ami az elképzeléseiket és a viselkedésüket illeti. A másik ilyen személy David Robert Jones, közismertebb nevén David Bowie. Nos ő több egy példaképnél Marilynék számára. Ő az Istenük, az egyetlen létező. Lényegében, ha ő nincs, ebben a formában a zenekar sem létezne. A Marilyn Manson mindmáig szemelőtt tartja elődjük eszméjét, valamint éppúgy az önmegvalósításon fáradoznak. Bowie 1974-es nagylemeze, a Diamond Dogs is fő inspirálója volt hőseinknek, innen örökítették át a világvége hangulatot saját számaikba, a rengeteg borzalmat, meg a különös látomásokat. Szinte vészes hasonlósággal követik pályájának különböző szakaszait, voltak már önpusztító rock ’n’ roll csillagok és transzvesztita kosztümökben bájolgó glam-sztárok, gótikus lázadók is. Az eltérő színű kontaktlencse sem eredeti ötlet, Ziggy Stardust-tól ered, végezetül Manson pantomimes színpadi mozgását is Bowie-tól örökli…

A banda változatossága életútja rövid összefoglalásával könnyen szemléltethető: Manson az 1994-ben kiadott Portait of An American Family című albummal debütált, habár a banda már Marilyn Manson & The Spooky Kids néven 1989 óta fennállt. Ezután következett a Smells Like Children nevezetű mini-album, mely tartalmazta a híres Eurythmics feldolgozást, a Sweet Dreams (are made of this) ördögi, ipari változatát, mely meghozta a Marilyn Mansonnak az igazi hírnevet. Az 1996-os Antichrist Superstar címmel ellátott albuma a trilógia első része volt, szado-mazochista, sátánista dark-gótikus indusztriális rockkal, melyben Manson, mint Antikrisztus tündökölt. A Mechanical Animals glames, popos hangulata elüt az azt megelőzőktől, de ennek ellenére egy tökéletes darab, a trilógia folytatása, melyben Manson két alteregóval is bír: egyrészt Omega, másrészt az Alien bőrébe bújva láthatjuk a CD borítóján. A The Last Tour On Earth egy koncertalbum, 1999-ből, melyen az addigi összes slágerüket felvonultatták. 2000-ben jelent meg a Holy Wod (in the shadow of the valley of death), a trilógia vége és egyben eleje is; Manson ennél az albumnál a Mercury jelet használja és sokat utal az első emberre, Ádámra, aki a lemez főszereplője is egyben. 2002-től pedig Manson a burleszk-dekadencia és a groteszk világába kalauzol minket…

(forrás: Bánfalvi Ákos: Marilyn és Én; Fallen Angel)