VERSENYKIÍRÁS
A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség,
a Budapesti Atlétikai Szövetség a rendező Semmelweis egyetem,
társegyetemek és közhasznú intézmények közreműködésével idén
11. alkalommal meghirdeti
"A TUDÁS ÚTJA - THE WAY OF KNOWLEDGE" FUTÓVERSENYT
Időpont-helyszín:
2010. november 07. 11 óra Budapest, Nagyvárad tér
Kategóriák 21 km:
A - egyetemi, főiskolai hallgatók egyéni és csapatversenye (3leány+3fiú összeredmény)
B1- okatatók, tanárok, nevelők egyéni versenye
B2- leigazolt profi versenyzők Nyílt Budapest Bajnoksága, egyéni és csapatverseny (3fős nő és férfi csapat)
B3- kerekesszékes versenyzők egyéni versenye
C- Középiskolai diákok csapatversenye (3leány+3fiú összeredmény)
D- Egyéb versenyen kívül induló amatőr futók (díjazás nélkül)
versenytáv: 21097,5 m
limit idő: 2:25 óra
Kísérőverseny 6 km:
"AKADÉMIAI 6-OS" példaadó, demonstrációs futás
versenytáv: 6000 m
limit idő: 42 perc
FUTÁSUNKKAL EMLÉKEZÜNK A VILÁG ELHUNYT ATLÉTÁIRA - Commemorative Race for the Deceased Athletes of the World- EMLÉKFUTÁS AZ ELHUNYT ATLÉTÁKÉRT
Az ezredfordulón indult versenyünk 2006-ban vette programjába e kegyeleti gondolatot, a fiatalon elhunyt Gyulai István (1943-2006), az IAAF főtitkárának, a kiemelkedő sport-egyéniségnek emlékére.

DÍJAZÁS
egyéni:
NŐI és FÉRFI hallgató: Egyetemi Félmaratoni
nyílt EURÓPA KUPA, és Magyar Bajnokság I-III. hely érem és tárgy jutalom (kb. 800)
NŐI és FÉRFI oktató:Oktatók Félmaratoni nyílt
EURÓPA KUPA I-III. hely, érem és tárgy jutalom (kb. 800 )
NŐI és FÉRFI igazolt atléta: Budapest Félmaraton Bajnokság I-III. hely, érem
Kerekesszékes verseny: I-III. hely, érem
csapat:
3 NŐ + 3 FÉRFI (össz. időeredménye alapján)
Egyetemi Félmaratoni Csapat nyílt EURÓPA KUPA
és Magyar Bajnokság I-III. hely
érem, serleg, és tárgyjutalom (kb. 1000)
Középiskolai Félmaratoni Csapat I. hely serleg és tárgyjutalom (kb. 500)
Igazolt atlétáknak: Budapest Félmaraton Csapatbajnokság (3 fő/csapat) I-III. hely, érem
Az első 350 befutó ajándékcsomagot kap
A VÁLTOZTATÁS JOGA FENNTARTVA !
Tárgyjutalom sorsolás
A 21km-es távot teljesítő, minden befutó a chip-leadáskor a rajtszámáról levágott sorsolási számmal részt vesz az eredményhirdetés utáni sorsoláson, melyen tárgyjutalmakat sorsolunk ki.
Ha a versenyző nem jelentkezik, a rajtszámát nem tudja bemutatni a szóbanforgó tárgyat ismételten kisorsoljuk.
NEVEZÉS:
Előnevezési kedvezmény !
ONLINE NEVEZÉSI HATÁRIDŐ: 2010. november 05.
ÚTVONAL 21097,5 m - hitelesített táv:
A Nagyvárad téri RAJT és CÉL között, az útvonal Budapest központjában, a kulturális világörökség területén halad, nagy múltú egyetemeket, a Parlamentet,
a Magyar Tudományos Akadémiát (6 km) érintve, áthalad a Petőfi hídon a Budai Műegyetem rakpartra, innen
a Magyar Tudósok útján
vezet a Lágymányosi Egyetemvároson át,
majd a táv utolsó harmadában a budáról visszajut a Lágymányosi hídon a pesti oldalra, egyedülálló látvánnyal a Művészetek Palotájára és a Nemzeti Színházra.
Összeköt régi és új egyetemi központokat, kulturális örökségeket, megteremtve a szimbolikus "TUDÁS ÚTJÁT"
domborzat:
sík, a rakpartok és hidak le/fel vezető részeit kivéve
útburkolat:
aszfalt
frissítés:
6 és 12 km-nél, ásványvíz és ionpótló sportital
IDŐMÉRÉS:
HUNRUN.COM időmérés ChampionChip rendszerrel
A chip rögzítése!!

VERSENY IGAZGATÓSÁG:
Programigazgató: Dr. Blazsek József
Versenyigazgató: Sátor László
Technikai igazgató: Gál László
Időmérés: ChampionChip HUNRUN.COM Maczkó Krisztián
MEFS-kontroll: Dr. Hédi Csaba
Versenyorvos: Dr. Rózsa Szilveszter
Sport-mentőszolgálat OXYTEAM Grécsy László
VERSENYKÖZPONT:
cím: SEMMELWEIS EGYETEM, NAGYVÁRAD TÉRI ELMÉLETI TÖMB (SE NET) 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.
Közlekedés:
M3-as metró, 24-es villamos
Regisztrálás:
november 5. péntek 15-19 óra
november 6. szombat 10-19 óra
bejelentkezés, státuszigazolások (diákigazolvány!), orvosi igazolás bemutatása,
rajtszámok és chipek átvétele, díjtételek befizetése,
öltözés, ruhatár: november 7-án, 7-16 óráig,
fürdés, tisztálkodás: a Rezső téri kollégiumban (a verseny központtól 500 m-re),
technikai értekezlet: november 6. 19 óra NET - előadók közötti Büfé előtt.
Szervező Bizottság (NOC) címe:
Semmelweis Egyetem TF Kar, Atlétikai Tanszék H-1123 Budapest, Alkotás u. 44., Hungary,

TUDNIVALÓK "A TUDÁS ÚTJA" VERSENYEN:
"A TUDÁS ÚTJA" célja:
Versenyzési lehetőséget nyújtani az atlétáknak, programot adni az egészség oktatáshoz, tudományos és kulturális hátterét erősíteni az egészségkialakítási törekvéseknek, emléket állítani elődeinknek az IOC, az IAAF, a FISU, az EUSA, mint nemzetközi és a MEFS, a MASZ hazai patronálásával.
RÉSZTVÉTELI FELTÉTELEK:
Az UEC/MEFOB félmaratoni versenyen az FISU/EUSA szabályok szerint amatőr és profi futó egyaránt résztvehet, amennyiben:
1. felsőfokú oktatási intézmény beiratkozott hallgatója, illetve végzésétől eltelt idő igazolhatóan nem több mint 12 hónap és az Egyetemi Sportszövetség (MEFS), vagy oktatási intézménye igazolásával a határidőig nevez, és rendelkezik érvényes orvosi igazolással (A-kategória)
2/a. oktatási intézmények tanára, oktatója (B-kategória) illetve középiskolák diákjai, csapata (C-kategória), amennyiben státuszukat oktatási intézményük igazolja, rendelkezik érvényes orvosi igazolással és nevezése a megadott határidőig a szervezô bizottsághoz megérkezik,
2/b. Félmaraton Budapest Bajnokságon résztvehet a MASZ-ban leigazolt atléta (B2-kategória), illetve kerekesszékes versenyző (B3-kategória) aki rendelkezik érvényes sportorvosi igazolással és szabályok szerint nevez a megadott határidőig.
2/c. Igazolás nélkül D egyéb kategóriában, versenyen kívül, nevelők, szülők és diákok is indulhatnak, akik egészségi állapotukról nyilatkoznak (pl. az online nevezés elküldésével !) és akiknek hivatalos nevezése a megadott határidőig a szervező bizottsághoz megérkezik.
3. Az "Akadémiai 6-os" demonstrációs futáson nevelők, diákok és szülők, gondviselők vehetnek részt, akik egészségi állapotukról nyilatkoznak (pl. az online nevezés elküldésével !) és amennyiben nevezésük a megadott határidőig a szervező bizottsághoz beérkezik.
4. Elfogadja az IAAF-AIMS szabályokat és rendelkezik érvényes orvosi-sportorvosi igazolással.
5. Befizeti a regisztrációs díjat.
Orvosi igazolást, nem igazolt versenyző esetén a honlapról LETÖLTHETŐ FORMÁTUMON is elfogadunk - a vizsgáló orvos pecsétjének és aláírásának hitelesítésével !
NEVEZÉS:
ONLINE ELŐNEVEZÉSI HATÁRIDŐ: 2010. november 05.
Postai úton történő nevezésnél kérjük a mellékelt, vagy letöltött nevezési lapot a határidőig maradéktalanul és olvashatóan kitöltve és hitelesítve küldje el a Szervező Bizottságnak postacím:
"TUDÁS ÚTJA"
1089 Budapest, Nagyvárad tér 4., XV. emelet.
Diákok és oktatók számára:
a FISU és EUSA szabályok szerint,
a Magyar
Egyetemi Sportszövetség (MEFS) igazolásával, vagy az oktatási intézmények hallgatói, vagy munkáltatói státuszának igazolásával (diákigazolvány, munkáltatói nyilatkozat) közvetlen a Versenyirodán, a rajtszám átvételekor.
Leigazolt atléták számára:
érvényes sportorvosi- és tagsági igazolvány bemutatásával a Versenyirodán, a rajtszám átvételekor.
RAJTSZÁM-REGISZTRÁCIÓS DÍJAK:
A határidőig beérkező előnevezések esetén a Rajtszám regisztrációs díja:
500 Ft, melyet november 6-7-én a Versenyközpontban a Rajtszám átvételkor kell (kp.) fizetni.
FIGYELEM ÚJ FONTOS INFORMÁCIÓ !
A helyszíni nevezések regisztrációs díja magasabb!
november 5-6-án: 1000 Ft
a versenynapon, november 7-én: 3000 Ft
CHIPES IDŐMÉRÉS !
Az Időmérő chip letéti díja: 1000 Ft
Szisztéma: HUNRUN.COM időmérés ChampionChip rendszerrel
Az időmérő chip, egyszer használatos, csak ezen a versenyen mér időt.
A versenyen csak ChampionChip-pel lehet indulni !
A chip letéti díja 1000 Ft, (kp.) melyet egy összegben, a rajtszám és chip felvételekor kell leadni - és befutás után a chip leadásakor visszajár.
A versenyen a chipet a cipőre erősítve kell viselni, a rögzítéshez műanyag gyorskötözőt biztosítunk (a rajtszám-chip borítékban), mellyel egyszerűen lehet a befűzött cipőfűzőhöz is biztonságosan rögzíteni a chipet. !
Saját chip-et is lehet használni! A saját ChampionChip-pel történő indulási szándékot a nevezés leadásakor jelezni kell, a chipszám (kód) megadásával, a chip bemutatásával és helyes működésének kontrollálásával.
A chipet célba érkezés után a versenyközpontban erre kijelölt, jelzett asztaloknál lehet visszaváltani 14 óráig. A kijelölt asztaloknál a gyorskötöző átvágását rendezőink végzik, mely után a letéti díjat visszaadják és a befutócsomagot is ekkor adják át, valamint a rajtszámról levágják és begyüjtik a tárgysorsolási számot.
EGYEBEK:
A kerekeszékes és handbike-os versenyzők biztonsági okokból csak a mezőny előtti rajtolással indulhatnak, a mezőnnyel együtt nem rajtolhatnak
Kizárásra kerül az a versenyző, aki a rajtszámát összehajtja, letakarja nem a mellére tűzve viseli a verseny ideje alatt, továbbá aki nem teljesíti a verseny - szervezők által kitűzött - teljes távját vagy a nevezési adatokat (lapot) pontatlanul nem a valóságnak megfelelően illetve hiányosan tölti ki, továbbá a chipet nem rendeltetésszerűen használja.
Aki a versenyt feladja, nem teljesíti a kijelölt távot - kizárják: rajtszámát és chipjét köteles a versenybírónak átadni, befutócsomagra nem jogosult!
Az esemény helyszínén bármilyen kereskedelmi- és reklámtevékenység csak a Szervező Bizottság (NOC) előzetes engedélyével, egyeztetett formában és módon végezhető.
A TERVEZETT ÚTVONAL:
A fővárosi út-, és hídépítések, valamint a 4-es metró építésének függvényében változhat!
VERSENYZŐI NYILATKOZAT:
Tudomásul veszem, hogy a versenyen saját felelősségemre veszek részt, és betartom a verseny- és útvonal biztosítási szabályokat.
Ezek figyelmen kívül hagyásából eredő balesetek okán kárigénnyel nem élek. Aláírásommal elismerem,
hogy a versenyre edzésekkel készültem, fizikailag jó állapotban vagyok, egészségi állapotomat rendszeresen ellenőriztetem és erről érvényes igazolásom van.
Nem tudok olyan betegségről, amely a versenyen való részvételemet akadályozza.
Ha előbbi okokra visszavezethető bármilyen károsodás ér, a verseny rendezői felé semmilyen kárigénnyel, követeléssel nem élek.
Engedélyezem, hogy szükség esetén sportorvosi vizsgálatnak alávessenek és elfogadom a verseny orvosainak utasításait.
Elfogadom, hogy a versenyről készült film- és képanyagokon, valamint azok reklámcélú felhasználásában szerepelhetek és ezért ellenszolgáltatást nem kérek.
Tudomásul veszem, hogy kizárásra kerül az a versenyző aki nem teljesíti a verseny - rendezők által kijelölt - teljes távját, rajtszámát letakarja, összehajtja, nem a mellére tűzve viseli.
Hozzájárulok, hogy adataimat, eredményemet a NOC nyilvános
listán publikálja.
"FÓKUSZ" EGÉSZSÉG, TUDOMÁNY ÉS KULTÚRA
NEMZETKÖZI KULTURÁLIS TALÁLKOZÓ
KONCERTTEL EMLÉKEZÜNK A VILÁG ELHUNYT ZENÉSZEIRE
Concert for the Deceased Musicians of the World ! A részben magyar származású jazz-rock legenda JOE ZAWINUL 2007 őszén hunyt el.
Őt követte JÁVORY Vilmos jazz-dobos, valamint a legendás Syrius Együttes marker-alakja Orszáczky JACKIE bassus-gitáros.
A hazai és nemzetközi jazzélet vezető zongoristája, Szakcsi Lakatos Béla, felkarolta gondolattal 2007-től. Koncertjeinkkel emléket állítunk az elhunyt zenésztársaknak!
A kegyeleti gondolat ZENÉVEL EMLÉKET ÁLLÍTÓ kiterjesztését több zenei műfaj számára, nemzetközi szinten is szorgalmazzuk !
TUDOMÁNYOS KEREKASZTAL TANÁCSKOZÁS
Meghívott hazai és külföldi résztvevőkkel, az MTA Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel az "EGÉSZSÉG TANÍTÁSA ÉS GYAKORLÁSA A XXI. SZÁZADBAN" témavonalon útkijelölés és ajánlás a társadalom TÚLÉLÉSI STRATÉGIAjához !
SEMMELWEIS EGÉSZSÉGFÓRUM
November 6-7-én a Semmelweis Egyetem névadójának szellemében az Egyetem NET Zöld-előadó előtti területén a SOTESZ szakszervezet szervezésével, az egyetem reprezentáns klinikáinak együttnűködésével megrendezi EGÉSZSÉG-HÉTVÉGE programját. A programon korszerű diagnosztikai berendezéseken szűrési vizsgálatokat vehetnek igénybe az érdeklődők, a dietetika, a sürgősségi ellátás, sportsérülések akut-krónikus ellátása terén pedig szakértőkkel beszélgethetnek.





