DR. FRENKL RÓBERT (1934-2010)
A 2010. február 5-ről 6-ra virradó éjszakán elhunyt Frenkl Róbert, akadémiai nagydoktor , egyetemi tanár, professzor emeritus, elnök úr, de leginkább Robi, vagy Robi-bácsi, mert szinte szégyellte, a titulusait.
NAGYSZERŰ, RENDBEN ! CSINÁLJÁTOK...
...hangzott oly sokunk számára biztatóan a tudós kutatóként, vagy éppen sport-szervező vezetőként Frenkl Róbert szava. Megszámlálhatatlan a "sínre-tett" dolgok száma, amit Robi Bácsi, a Tanár Úr támogatott, mai szóval menedzselt, s talán olyan nem is volt, amit Ő élből elutasított. Ezzel számtalan nemzetközileg is számon tartott tudományos munka és sport eredmény született szárnyai alatt. Persze ezért sokan orroltak rá, és nem minden helyen és időben volt elfogadott a neve, mind amellett, hogy tevékenységét a legmagasabb szinten folyamatosan igényelték, sőt elvárták a kockafordulások ellenére.
A mi rendezvényünk "A TUDÁS ÚTJA" is így született az ezredforduló előtti év őszén, mikor felkerestem, és elmondtam elképzeléseimet az oktatás, felsőoktatás területén egy egészségfejlesztő program indítására. Most idén pedig már a 11. alkalomra készülünk. Hogy miben lesz más? Egyben biztos: nem lesz mögöttünk atyai gondoskodásával Robi-bácsi, FRENKL TANÁR ÚR.
De hiszem, emlékét legdicsőbben akkor szolgáljuk, ha úgy dolgozunk tovább rendületlenül a tudományos és sport programok megvalósításán, mintha változatlanul Ő is itt lenne köztünk!
Frenkl Róbert életének koncentrált bemutatása:
Frenkl Róbert orvos, sportvezető, egyetemi tanár, az evangélikus egyház egyik vezető személyisége Budapesten született 1934. május 24-én. A Budapesti Evangélikus Gimnáziumban érettségizett, majd 1958-ban a Budapesti Orvostudományi Egyetemen (BOTE) szerzett diplomát. Ezután a BOTE, majd jogutódja, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem kórélettani intézetének munkatársa volt 1971-ig. Később a Testnevelési Főiskolán (TF) - mai nevén Testnevelési Egyetemen - oktatott 2004-ig, amikor az intézmény professor emeritusa lett. Ez idő alatt harminc éven át volt a TF egészségtudományi és sportorvosi tanszékének vezetője. Közben 1989 és 1992 között a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet főigazgatója volt.
Szívügye volt a magyar sportorvoslás. Évtizedekig szakvizsgáztatott, 21 éven keresztül volt elnöke a Magyar Sportorvos Társaságnak, 13 éven keresztül a Sportegészségügyi Szakmai Kollégiumnak. Ezeket az adatokat az tudja igazán értékelni, aki belekóstolt hasonló munkákba. 1982-1996 között a Nemzetközi Sportorvos Szövetségnek a FIMS-nek volt tisztségviselője, bizottságainak tagja. 1989-1992 között a NEVI igazgatójaként segítette a magyar egészségügyet.
Megszállott lelkesedéssel harcolt az egyetemi sportért, felismerve a sport és tanulás harmóniájának szükségességét. 1991-től Magyar Egyetemi Sportszövetség elnöke, 1977-től dolgozott a FISU-ban (Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség), 1991-2003 között a FISU Orvosbizottságának elnöke volt, 2005-ben a 23. Universiade-n örökös elnökségi tagnak választották. Az egyetemi sportért érzett elkötelezettségének és lelkesedésének megnyilvánulása volt az OSC, amelynek szigorló orvos kora óta -1957-től- a klub alapítása óta ügyvezető elnöke volt, olyan legendás sikerű csapatokat hozott össze, mint a kétszeres BEK-győztes vízilabda csapat és a legendás párbajtőr csapat. 1981 és 2002 között a Magyar Sportorvos Társaság, 1996-tól 2009-ig a Magyar Sporttudományi Társaság elnöke volt, és a hasonló profilú nemzetközi szervezetek munkájában is részt vett különböző pozíciókban. A rendszerváltozás után egy évtizeden át a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének is tagja volt.
Imádott írni, kötelességének érezte, hogy értékes gondolatait másokkal megossza, rendszeresen jelentek meg cikkei sportról, egészségügyről, politikai kérdésekről. Két lapnak volt hosszabb évekig főszerkesztője - 1986 és 1994 között a The World of Sports Medicine, 1991 és 2003 között pedig a Lege Artis Medicinae főszerkesztője volt - de több újság szerkesztésében is részt vett (Evangélikus Élet, Diakónia, Üzenet, Credo) és sok más lapban is megjelentek írásai.
Két tankönyve szolgált hosszú ideig a sportélettant és sportorvoslást tanulók ismereteinek forrásául, 11 könyve jelent meg - főként a sport világáról.
Meghatározó szerepet játszott a magyar egyházi életben, 1963-tól 1987-ig volt a Deák téri evangélikus gyülekezet presbitere, jegyzője, másodfelügyelője. 1987 és 1989 között a déli egyházkerület felügyelője, 1989-tól 2006-ig a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, 1991 és 1997 között az országos zsinat világi alelnöke. 2004-től az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Egyesület elnöke. Frenkl Róbert 1993-tól hét éven át volt a Köztársaság Párt elnökségi tagja, majd alelnöke.
Főbb díjai: Dalmady Zoltán-díj (1979), Pázmány Péter-díj (1994), Sós József-emlékérem (1997), Kemény Ferenc-díj (2002), MOTESZ-díj (2003). Frenkl Róbert ismertebb művei: Sportélettan (1977), Sportorvostan (szerk., társszerző, 1984), A sport közelről (1974), A jövő század sportja (1979), Nem fog fájni (1982), A sport belülről (1984), Így láttam... (1994), Maradj fiatal (1995), Győzni minden áron (2000), Flörtöm a futballal (2002), A TF és a magyar sport belülről (2003), Mi történt Athénban? (2004), Töprengéseim. Egészségügy: értékek és veszteségek (2005).
Cinikus és elkoptatott közhely - főleg "a Tanár Úr" esetében , hogy senki sem pótolhatatlan. Persze, amióta világ a világ, a természet rendje, hogy halnak meg emberek, és az élet mindig megy tovább. Viszont nem mindegy, hogyan. Most egészen biztos, hogy lélekben és testben szegényebben!