Fókusz tudományos és kulturális találkozó
Az egészségoktatás stratégiája a 21. században
Kerekasztal tanácskozás a Magyar Tudomány Napja alkalmából MTA, Bolyai Terem
A tanácskozás célja megvitatni, miképpen lehet elérni a 21. század elején a meglévő törvények és rendeletek következetes betartásával, hogy az ifjúság az egészséget értékként fogadja el és az egészséges életmódot követendő magatartásnak tekintse.
Mindez csak akkor valósulhat meg, ha az Egészségügyi Világszervezet gyerekeknek és fiataloknak szóló ajánlása alapján az iskolásokkal megismertetjük az emberi test működését és azt, hogy milyen kapcsolatban van ez a működés öröklött tulajdonságokkal. az életmóddal, valamint a természetes és mesterséges környezeti hatásokkal.
Már az iskolában motiválni kell a gyermekeket, hogy az egészség értékének ismeretében mindenki önmaga is képes legyen tenni az egészségéért.
Ugyanakkor tájékoztatni kell, hogy valamennyi honfitársunk élni tudjon az egészségügyi szolgáltatásokkal és együttműködjék az egészségüggyel.
Különös aktualitást ad e tanácskozásnak, hogy a kötelező katonai szolgálat megszűnésével az amúgy is veszélyeztetett férfilakosság elesik egy komoly szűrővizsgálattól, amit a női lakosság akkor, amikor gyermeket vállal igénybe vehet.

A tanácskozáson a Semmelweis Egyetemről részt vett prof. dr. Fejérdi Pál, prof. dr, Frenkl Róbert, a Szegedi Egyetemről dr, Barabás Katalin egyetemi docens, az Oktatási Minisztériumból Simonyi István főtanácsos, az Egészségügyi Minisztériumból dr. Somhegyi Annamária főtanácsos, a Veszprémi Egyetemről dr. Zsolnai József egyetemi docens, a honvédség egészségügyi szolgálatától dr. Ferenci Ádám orvos ezredes és dr. Lakatos Gabriella, a civil szervezetek részéről dr. Blazsek József és prof. dr. Simon Tamás, a sajtó képviseletében dr. P. Csikai Miklós.
A tanácskozás részvevői az alábbi állásfoglalást fogadták el, mely támaszkodik a Magyar Unesco Bizottság, az Egészségügyi Világszervezet és az Egészség évtizedének nemzeti programja anyagaira:
Javítani kell az oktatás minőségét a mindennapi élethez elengedhetetlen készségek terén,
- kiemelve az egészséges élethez való jogot,
- a testkultúra fejlesztését,
- az egészség fenntartásához szükséges táplálkozás,
- mozgás, stressztűrés erősítését,
- a kiegyensúlyozott szexualitás jelentőségét,
- a dohányzás, alkohol, drogfogyasztás mellőzését,
- az egyéni környezet tiszteletét,
- valamint az egészségügyi ellátó hálózat ismeretét,
- az időbeni orvoshoz fordulás és az egészségüggyel való együttműködés fontosságát.
A fenti célok elérésében felelőssége van a tudománynak, hogy eredményeit közérthető módon át tudja ültetni a gyakorlatba. Az oktatásnak és az egészségügynek együttműködve kell kialakítani az élet, az egészség megismertetését, az elvárt készségek kialakítását, a civil szervezeteknek pedig részt kell venniük programok megvalósításában.
A tanácskozást vezette és az állásfoglalást közzétette: prof. dr. Simon Tamás, a Fodor József Iskola-egészségügyi Társaság és a Pápai Páriz Egészségnevelési Országos Egyesület elnöke.

Budapest, 2004. november 2.
Magyar Tudományos Akadémia honlapja
SZAKCSI LAKATOS BÉLA
Ifjú ambíciókkal teli srácként éppen lerázva az érettségi démoklészi kardját a fejem felől merültem barátaimmal a zenei-hangzó Világ Ősóceáni környezetébe.
Nem lehet szóban kifejezni, mit éltünk akkor át, mikor vidéki gyerekfejjel a magyar és nemzetközi jazz-rock markáns csapatával a Syrius együttessel egy közös próba-helyen, az újpesti Derkovits-Klubban szívhattunk közös levegőt és fújhattuk a muzsikát.
Azokban a 70-es években próbáltunk zenei tanösvényt vágni, mikor keményen torzított eszmékkel volt behatárolva minden, így a művészetek világa is.
Ezekben a hónapokban 10-évek röpködtek vissza és előre. Ott lehettünk a Syrius-hoz hasonló színvonalat produkáló jazz-rock formációk koncertjein (Rákfogó, Saturnus).
Hallhattunk megismételhetetlen jam-session produkciókat. Hát itt ismerkedhettem meg egy kiválók közül is kiemelkedő egyéniséggel a SZAKCSI-val.
Néhány évtized eltelt azóta, más-más utakon, de mégis egy irányban konvergálva találkoztam ismét a már szélesen-világhírű Szakcsi-Lakatos Bélával. Érzékeny és gazdaglelkű lévén habozás nélkül elvállata a fellépési kérésemet.
Egészségfejlesztő különös program-keverékünk kulturális részében először 2005-ben, majd ettől kezdve kitartva mellettünk évente nagysikerű koncertekkel gazdagította a Tudás Útja sorozatot.
Hozzá tartozik a történethez, hogy a magyar jazz-géniuszának nem derogált a Semmelweis Egyetem NET aulájában néhányszáz izzadt sportoló előtt játszani! A részben magyar gyökerekkel rendelkező Joe Zawinul billentyűs világsztár elhunytát követően pedig e színpadról jelentette be a gondolatot: Ti futottatok az elhunyt atlétákért mi Zenélünk a Világ összes elhunyt Zenésze tiszteletére.
Most is szeretettel várjuk SZAKCSIT és barátait, az idei emlékezésre!

Szakcsi-történelem
Szakcsi Lakatos Béla arról álmodozva kezdett kilencéves korában zongorázni, hogy híres zeneszerzővé és a klasszikus zene jeles interpretálójává váljon.
Ám miközben elvégezte a Bartók Béla konzervatóriumot, megismerkedett a jazz-el, s ez az élmény elterelte további klasszikus zenei tanulmányaitól.
Az ötvenes-hatvanas években a magyarországi jazz elsődleges terepe a szórakoztató- és vendéglátóipar volt, ebben a körben játszottak legkiválóbb muzsikusaink, többek között a gitáros Kovács Andor.
Szakcsi az ő együttesében tűnt fel, de a hatvanas évek közepén már saját zenekaraival is bemutatkozott így szerepelt az Anthology '67 című válogatáson.
LDL nevű triójával a Magyar Rádió versenyén megosztott első díjat kapott, 1970-ben Pege Aladár kvartettjével pedig a Montreux-i Jazz Fesztivál szakmai zsűrije által második, az újságírók első díját nyerte el, s ezzel megnyíltak előtte a nemzetközi jazz-színtér kapui is.
Zürichtől Varsóig, Nürnbergtől Belgrádig, Észak-Amerikától Ázsiáig a legrangosabb fesztiválokon lépett fel.
A külföldi jazz-zenészekkel való együttműködéséből az ütős George Jindával közös lemezek tűnnek ki - a George Jinda és Chieli Minucci alkotta Special EFX szólistájaként Szakcsi tizenegy korongon szerepelt szerzőként, illetve előadóként -, a nyolcvanas évek derekán ezeknek köszönhetően köthetett szerződést az amerikai GRP kiadóval (Sachi, 1988; Mystic Dreams, 1989; Eve of Chance, 1992; Straight Ahead, 1994).
Chick Corea többször is méltatta Szakcsi szerzői és előadói kvalitásait, aki napjainkig a műfaj olyan nagyságaival játszott együtt, mint Carmen Jones, Frank Zappa, Art Farmer, Mark Ledford, Dave Weckl, Omar Hakim, Terri Lyne Carrington, Marvin Smitty Smith, Jay Leonhart, Gerald Veasley, Victor Bailey, Randy Roos, Zoller Attila, Rodney Holmes, David Sanchez vagy Mike Richmond. Jack DeJohnette, John Patitucci.

A hazai jazz-történetben - előbb a Rákfogó, majd a Saturnus együttessel - Szakcsinak elévülhetetlen szerepe volt a fúziós jazz térnyerésében. Ugyancsak a hetvenes évek kezdetétől, tizenkét éven át, tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-zongora szakán, ahol Keith Jarrett, Chick Corea és Herbie Hancock példája alapján a klasszikus zene és a dzsessz összefonására is hangsúlyt fektetett.
Ennek keretében kezdte újra tanulmányozni Bachtól kezdve Bartók, Stravinsky, Schönberg és Webern műveit.
Mindeközben a cigány folklór gyűjtésével és színpadi művekké formálásával is foglalkozott.
Piros karaván címmel 1975-ben mutatták be első cigány musicalét, melyet az Egyszer egy cigánylány, majd a Cigánykerék követett. Bestia címmel 1989-ben rock-operát írt a Rock Színház felkérésére Báthory Erzsébet életéről, Amerika felfedezésének ötszázadik évében pedig Cristoforo címmel mutatta be százperces balettjét a Magyar Állami Operaház.Mindazok számára, akik figyelemmel kísérték a Liszt-díjas Szakcsi Lakatos Béla munkásságát, kitűnhetett, hogy - példaképe, Leonard Bernstein "útmutatása" szerint - egyaránt otthonosan mozog valamennyi zenei műfajban.
Az operaénekes Horváth Ádámmal és a népdalénekes Écsi Gyöngyivel magyar népdalfeldolgozásokat (Virágom, Virágom, 1988).
Vukán György zongoraművésszel négykezeseket (Conversation for two pianos & orchestra, 1998; Das Duell I-II-III. - Vukán-Szakcsi in Gottingen, 1998; Conversation Plus 1999, Fourehand, 2000) jelentetett meg.
Közben sorra napvilágot láttak további jazz-felvételei (Kőszegi Imrével és Jackie Orszáczkyval: Journey in Time, 1998; Bob Mintzerrel és Peter Bersteinnel: On the way back home, 2001).
Az utóbbi tíz évben egyre mélyebbre merült Kurtág György kompozícióiban; jelenleg pedig Ligeti György, Eötvös Péter és Pierre Boulez szerzeményeinek behatóbb megismerése foglalkoztatja.Az eddig elkülönülő zenei műfajokból közös nyelvet teremteni - alighanem ebben rejlik Szakcsi elhivatottsága, és ennek jegyében került sor Kathy Horváth Lajossal évtizedek óta tartó improvizációinak első felvételére (In one breath, 2002 - BMC CD 061).
Új Magyar Cigány Jazz néven (Orbán György-nagybőgő, Lakatos Pecek András-dobok, Rostás Mónika-ének, Rostás Csaba-ének, szájbőgő, Szakcsi Lakatos Béla-zongora) Ez a lemez egyedülálló, ha úgy tetszik stílusteremtő.
Néhány amerikai zenész tagadja, hogy létezik európai jazz is. Csak a néhai nagy belga cigány származású gitáros Django Reinhardt számított kivételnek. Amikor őt hallották, elismerték, hogy jazzt játszik, ha nem is pont olyat, mint az övék.
Django nemigen játszott pluszt, zenéjének olyan textúrája és érzelmi világa volt, mint a jazznek.
Ez az új cigány jazz óhatatlanul modernebb, mint Djangoé, egy másik cigány hagyományból ered. Ennek szellemében az együttes 2004-ben, No dara! Címen, lemezt készített a BMC gondozásában.
Szakcsi Lakatos Béla Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, dzsesszzongoraművész, Érdemes Művész, a dzsesszműfaj és annak mozgásterébe eső szellemiséget integráló törekvéséért, amelyet felső fokon interpretál a világ pódiumain, a magyar jazzművészek közül elsőként Kossuth-díjat kapott!
Díjak:
1987 - Liszt-díj
1994 - Szabó Gábor-díj
2002 - Budapestért Díj
2002 - Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díj
2004 - Magyar Jazz Díj
2005 - Kossuth-díj





