II. Semmelweis Egészségfórum
2009. november 7-8-án szombat déltől vasárnap délutánig az egészségre fókuszáltunk a NET-ben.
Az egyetem dolgozóit, hallgatóit, családtagokat és minden érdeklődőt vártunk diagnosztikai vizsgálatokra, konzultációs beszélgetésekre és nem utolsó sorban egy kis mozgásra:
A Tudás Útja 6 és 21 km-es utcai futóversenyén.
A fórumot klinikáink, intézeteink, az OÉTI, az OSEI közreműködésével és szakszervezetünk segítségével indítottuk.
Az egészséget nem kaphatjuk örökre, de folyamatosan, tudatosan teremthetjük és állapotunk kontrollja mellett élvezhetjük igazán.
Orvosi diplománk, egészségügyi bizonyítványunk nem talizmánok a kórfolyamatok ellen, sok kollégánk, barátunk távozik közülünk e hibás, öntelt képzet következtében.
Ön, ugye ismeri saját állapotát, hallgat az apró jelekre és a kollégák bölcsességére? Akkor a Semmelweis Egészség Fórumon a helye!
Az Semmelweis Egészség Fórum ötlete abból fakad, hogy keveset tudunk magunkkal törődni, és a szokásos munkahelyi vizsgálatokból néhány diagnosztikum - amit nem túl nagy ráfordítással meg lehetne csinálni - hiányzik.
Tehát csináltunk egy olyan Fórumot, ahol a mi dolgozóink és családtagjaik, hallgatóink és barátaik stb. egészségéről van szó. A Semmelweis Egyetemhez méltó, magasabb színvonalon, mint az átlag, tömeges (sátras) egészség-rendezvényeken.
Témakörök:
I./ Szív érrendszer vérkeringés
/1- SE SZÍV KÖZPONT
prof. DR.Merkely Béla
/2- Oxyológia életmentés a rendelőben
OXYTEAM mentőszolgálat
Grécsy László
06-30- 645 2775
II./ Szűrések
Korai felismeréssel a rák is gyógyítható: ennek feltétele, hogy időben felismerjük!
Módja az önvizsgálat.
Bőrfelület, szájüreg, nyirokcsomó, emlő, here állapotának rendszeres figyelése.
A kockázati tényezők:
dohányzás, mozgásszegény életmód, elhízás, egészségtelen táplálkozás, mértéktelen alkoholfogyasztás.
/1- Hasi UH vizsgálat
Rtg Klinika: Dr.Tarján Zsolt docens Ph.D. Med. Habil.
06-20- 825 8812
mellék: 53159
tarjan@radi.sote.hu
/2- Emlő és here önvizsgálat tanítása önvizsgálati modelleken.
A
segítségével.
Fontos információk a MAGYAR RÁKELLENES LIGA tevékenységéről!
/3- Bőr melanóma-vizsgálat
III./ Táplálkozás
OÉTI Dietetikus konzultáció
Felelős: Dr. Mihádi Kinga
06-30- 325 5963
IV./ Sportsérülések megelőzése






