VERSEIM

Már gyermekkorom óta érdekeltek a szép Petőfi Sándor és József Attila versek. Őket is tartottam sokáig példaképeimnek. Első gyermekkori verseimet általános iskola 6-7-8-ik osztályában írtam. Ezeket egy kisméretű csíkos füzetecskébe írtam folyamatosan egymás után. Az első kötetem 15-20 verset tartalmazott és őszíntén szólva (koromhoz képest) volt köztük egy-kettő ami meg is állta a helyét!

Petőfi SándorJózsef Attila

Egy tanáromnak mondtam el a verset úgy előadva mintha valami híres magyar költő írta volna. : ) Tanárom reakciója meglepett: szép és érdekes versnek tartotta, s miután elárultam, hogy én írtam---> igencsak meglepődött. Szakközépiskolában a táblára írtam fel az egyik "jól sikerült" versemet. A művészetre fogékony lányok próbálták kitalálni, hogy Ady, Arany vagy Petőfi írta e. Már majdnem vitatkoztak, mikor elárultam az igazi szerzőt. Persze ettől fogva mégsem tapadtak úgy rám a csajok, mint ahogyan reméltem volna : )))

Az Első Kötetemet a Föld egyszerűen elnyelte. Vagy anyám dobta ki vagy én pakoltam olyan helyre, hogy az később természetes úton semmisült meg. Nem tudom hova tűnhetett, de a Második Kötet valahogyan megmaradt szakközepes tankönyveimet és füzeteimet tartalmazó papírdobozban a pince mélyén. Ezeket a verseket -mint ahogyan előző soraimból kitűnik- szakközepes koromban írtam.

Kellemes szórakozást kívánok verseim olvasgatásához!

MÁSODIK KÖTET

Erdély

Született egy ember

Istenem

Fellázadt a Föld

Iszonyat

A szegényekhez

Álarcosbál

Esznek a varjak

Nem látom a holdat

Nem akarom hallani...

A borzalom

Lázadj fel!

Haza

A keserűség

Megláttam a lányt...

Haláltusa

Nem ide születtél

Sír egy gyerek

Miért ilyennek szültél?

Meghalt a Szerelem

Forradalom előtt

A pihe

Haldoklik az ország

Becstelen ország

Meghalt egy ember

Vasisten

Hat nap az élet...

Én és a Szerelem

Alszik egy lány

Elment a kedves

Csata után

Megölt egy lány

Magány

A sátán követéhez

Egy lány arca

Elhagyod Hazádat

Kis Kokárda

A tekinteted kell!

Árvácska

Szerelmemhez

Kedvesemnek!

Fiatalságom

Anyám főz