Beszámoló a XII. EKE. Vándortáborról

Egyesületünk már harmadik alkalommal szervezett nagyobb létszámú csapatot az Erdélyi Kárpát Egyesület vándortáborába, aminek az idén a Maros parti Ratosnya, a Kelemen- és a Görgényi-havasok lábánál elterülõ kis falu adott otthont..
Mi, mint szálláscsinálók, 2003.július 29-én reggel indultunk három személyautóval.
A határátkelés és a pénzváltás (1 Ft = 125 lei) zavartalanul és gyorsan megtörtént.
Nagyváradon sajnos volt egy kis koccanásos esetünk, ami három órás kényszerpihenõt jelentett. A hercehurca után a tervnek megfelelõen a Nagyvárad-Kolozsvár-Szászrégen-Ratosnya útvonalon nekiindultunk.
Elsõ pihenõnk az alföldi szemünknek már igazi hegynek számító 582 m magas Király-hágó.
Pár perc után már haladtunk tovább.
Rokonlátogatásunk egy fél órás megállást jelentett a csapatnak Bánffyhunyadon, ahol a többiek ez idõ alatt meglátogatták a református templomot. Gurultunk tovább az E60 úton Gyaluig. Innen húsz kilométer Kolozsvár: ezt a távot több mint egy óra alatt tettük meg. (Az útépítõk megtalálták a magyar királyi kockaköveket, amire újra aszfaltréteget fognak húzni. Így épül lassan az az út amin tavaly még rendesen lehetett haladni.)
Erdély fõvárosán viszonylag gyorsan átmentünk, és a Mezõséget átszelve folytattuk utunkat. Az esõ szemetelni kezdett, az út szerpentines, -bukkanós,- útépítésessé vált, sok esetben egyszerre. De legalább ébren tartotta a figyelmünket! Ránk sötétedett, de nagyon! Szászrégenen átautózva lassan elértünk a táborig. Figyeltük a már messzirõl fehérlõ sátrakat. Rátaláltunk, bejelentkeztünk, megkerestük a kijelölt helyünket sátorverés és alvás.
Úgy számoltunk, hogy a busz, fedélzetén 24 fõvel,még csak most este tíz órakor indul Nyíregyházáról.

2003. július 30.

Reggel (korán!) meglepetés: Vilmos körte és a buszos csapat ébresztett. A gyors regisztráció után a sátorverés a hely belakása. Most is volt közöttünk egy-két új táborozó, akiknek természetesen segítettünk a sátrát felállítani, elhelyezkedni. A parancsnoki pavilont is hamar összeszereltük...

Táborhelyünk

...majd indultak az elsõ túrák: a sörsátrakhoz. Egészségünkre!

A kora délutáni programegyeztetés után nekivágtunk a Lisztes-bérc meghódításának, vígan, mert a társaság nagy része a buszon "szétülte" magát, így nekik már kellett és jólesett a séta.
A tábortól a benzinkút után jobbra át a Maros hídon, a vasúton, majd a református templomot elhagyva nyaralóházak között bandukoltunk. Találkoztunk turistatársainkkal, akik lelkünkre kötötték, hogy ahol az út kétfelé ágazik, ott a jobb oldalit válasszuk. Így is tettünk és hamarosan már nem is tudtuk, hogy hol vagyunk. A történethez az is hozzátartozik, hogy jelzés nélküli útról van szó! Ide-oda járkáltunk, volt egy elhagyott ház emberes aljnövényzet, leginkább csalánból. Ilyenkor megoldás egy van: vissza addig, ahol még tudtuk hol vagyunk - az útelágazásig.
És igen! A jobbra el helyett jobbra fel, és lám-lám húsz perc kapaszkodás után a 831 méter magas Lisztesen voltunk.
A látvány megkapó: mint egy terepasztalon apró vonat szaladt a kanyargó folyó mellett, kicsinyke házak templom, és minen egyéb. Messzirõl a tábort sejtettük a folyó mellett.

Kilátás a Lisztes-bércrõl

A kötelezõ fotózás és pihenés után aztán vissza a táborba.

Már megkezdõdött a megnyitó, amit a korábbi táboroktól eltérõen az esti órákra ütemeztek.
Remek volt! Népi együttesek mûsora, ökonometrikus istentisztelet, üdvözlések, protokoll.
Szóval kezdetét vette hivatalosan is az EKE XII. vándortábora. Erre inni kell!
Aztán szép csendesen eleredt az esõ. A lajt melletti mosdás és gyors összerámolás után irány a sátor és a hálózsák. Álomba ringatott az esõkopogás.

2003. július 31.

Gyorsan aludtunk és hamar keltünk.
A mai túrák indítása az esõ miatt csúszott.
Történelmi- honismereti buszos túrát szerveztük a mai napra. A szomorkás idõben elindultunk.
Idegenvezetõnk, -túratársunk- Kiss László tanár úr volt.

Utunk elsõ állomása a marosvécsi kastély és kertje.

Emléktábla a kastély falán A kastély belsõ udvara

A tábla szövege: Báró Kemény János az író és áldozatkész irodalompártoló jóvoltából az Erdélyi Helikon írói közössége ebben a várkastélyban tartotta évi találkozóit 1928 és 1943 között.

A kastélykertben megnéztük Wass Albert síremlékét, a Helikon asztalt , a báró Kemények sírjánál leróttuk tiszteletünket.
Wass Albert sok története játszódott éppen táborunk helyszínén a Kelemen- havasokban.

 

Utunk következõ megállója a gernyeszegi Teleki-kastély.

Csoportkép a kastélyudvaron.

Meglátogattuk a helyi református templomot, majd egy újabb Teleki-kastély, ezúttal a sáromberki következett, kimentünk a Teleki sírbolthoz is.
Végül Marosvásárhely. Itt a szinte kötelezõ Kultúrpalota, a Fõtér, a Vár és Vártemplom, a Teleki Téka.
Észrevétlen szaladt az idõ. Elfáradtunk a sok járkálástól, nézelõdéstõl.

Hazafelé az Istenszéke is megmutatta magát.

A táborba érve nagy volt a meglepetés: az ügyeletes - Ági néni - egy kondér lecsóval várt, amit jó étvággyal fogyasztottuk el.
Este a paviloni beszélgetésen felhozódott a sok érdekes és különleges dolog amit láttunk. Már a másnapi túra is szóba került, így mindenki hamarosan álomra hajtotta a fejét.

2003 augusztus 1.
A mai napra az Istenszéke túrát terveztük be.
Kaotikusan indult a nap és úgy is ért véget.
A túrára a csapat aregisztrációnál egyszerre jelentkezett be, a számítógép meg névsorba sorba szedett - persze nemcsak minket! A névsor olvasásánál már látszott, hogy gond lesz. A kicsit hiányos a tájékoztatás miatt nehezen értettük meg, hogy ez csak a szállítás könnyítése miatt van. Több mint 200 fõ volt a létszám! A nehéz indulás után végül négy busz szállította fel a csapatot Bisztrára, ahol ketté váltunk. Nagyjából egyenlõ létszámmal nekivágtunk a távnak.

A falun átvonulva egy legelõre értünk, ahol pihenõt rendelt el a túravezetõnk.
Hamarosan elindult felfelé az út és mi meg rajta. Felértünk a páfrányosig, ami nagy élmény volt, hiszen másfél méter magas növényzeten kellett átverni magunkat.

Szépen haladtunk és egyszer csak... összefutottunk a másik csapattal. Aztán innen teljes volt a fejetlenség, mindenki úgy ment ahogy bírt. Szétszakadt és keveredett a társaság.
(Ez nem a szervezõk hibája, hanem a mi hozzáállásunk volt ilyen.) A hosszú vándorlásnak vége lett és felértünk az 1380 méter magasságú platóra, az Istenszékére.

Panoráma

Csúcsfotó, csúcskajálás, merítõs forrás. És áfonya. Igaz azért messzebb kellett menni, de megérte. Aztán megdörrent az ég. Összeállt a csapat és indultunk vissza de még oldalra is menni kell, de már lefelé is mert elázunk, így a fegyelem megint seggre esett.
Sikerült még az esõ elõtt leérni. A buszozás után a táborban újabb meglepi várt: az otthon maradottak finom slambucot fõztek, amivel bizony megtömtük a bendõnket.

Csoportkép

Aztán megnéztük, hogy hány fokos a sör. 12 és tizenkétezerbe került.
Este volt a helyismereti vetélkedõ amin Almássy Lászlóné - Valika, Kiss László tanár úr és Veres Tamás alkotott csapatot.
A vetítésen a Retyezátról volt egy nagyszerû film, amit a Himalájáról szóló követett.
Éjszaka kénytelenek voltunk egy kóristalányt hallgatni akinek fene jó kedve kerekedett, mert még hajnali négykor is vígan vonított a Holdra. No de ilyen is van.

2003. augusztus 2.
A társaság a mai napra két részre vált, mi öten a Negoj-Pietrosz magashegyi és a legnehezebb túrát választottuk, a többiek pedig a Szerecsen-sziklát nézték meg. (Errõl a túráról nem tudok elmondani semmit.)
A miénkrõl a beszámolóm a következõ:
A reggeli névsorolvasásnál közel olyan gubanc volt, mint a tegnapin. Végül befértünk a munkásszállító buszokba és irány az Ilva-völgye.
Már itt a kezdéskor, túravezetõnk kezdte kialakítani a pavlovi reflexeket mert sípszóval adott jelt az indulásra. Jókora stresszben voltunk állandóan: hogy készülõdjünk, hogy tartsuk a tempót, hogy...
Az Ilva-völgyi indulás után a kék kereszt jelzést követtük, ami eléggé rapszodikusan volt felfestve. Ezért történhetett, hogy a második pihenõnél, már nyolc fõvel kevesebben voltunk.
Õk valahogyan lemaradtak és elkavartak.
Mi már a kapaszkodónál jártunk és keményen izzadtuk, és tátottuk a szánkat. A Román Negoj tájsebként elõttünk, a hátunk mögött felmagasodott a gerinc és rajta az elsõ kétezres a Magyar Negoj.

A Magyar Negoj

A Román Negoj

Elértük a jelleghatárt, megjelentek a törpefenyõk, a borókabokrok. Egy pár szép virág is volt pl. a rezes hölgymál, de szép sárga virág nevû is elõfordult. Lassan átvergõdtünk a szúrós és helyenként vendégmarasztaló fenyõk között, már csak egy nagy kõfolyást kellett legyûrni és fent is voltunk az elsõ csúcson. A látvány lenyûgözõ! A Görgényi-, a Gyergyói-havasok, a Beszterce a Borgói-havasok csúcsai rendre körülöttünk.
Óriási élmény!
És megpillantottuk a nyolc elvesztett társunkat is, amint szépen igyekeznek a Román Negoj oldalából a piros jelzés felé.
A rövid kajaszünet után, indulás természetesen sípszóra. Lassacskán, a gerincen végigtalpalva a piramisszerûen felmagasodó Pietroszra a legmagasabb csúcsra értünk.
Ez a Kelemen_havasok magaspontja, (2100 m), és mi ott álltunk a tetején. Csúcsfotó és csúcs Sportszelet.

Öten a csúcson

Azután sípszóra irány lefelé. Hát bizony az az oldal is igen kemény. Egyrészt itt is a kõfolyás az, ami lefelé menetben talán még kényelmetlenebb. Majd utána a szépen kirajzolódott gerinc. A törpefenyves, a keskeny perem nagy odafigyelést követelt, ezért hamarosan ismét pihentünk. A társaságból volt aki már álomra szenderedett, de sípszóra indultuk és távolról figyelve a Gruja-sziklát és a Mária Terézia útján egészen a Kis Tiha-nyeregig ereszkedtünk.
Közben bevártuk a nyolc elszakadtat a forrásnál, és így kiegészülve a Kis Tiha-patak medrében végigtalpalva leértünk a várakozó munkásszállító kocsihoz.
Bezsúfolódtunk: igazi emberszaggal és komótosan ledöcögve a 12 órás kiírásnak megfelelõen visszaértünk a táborba.
Útközben átmentünk a félbehagyott völgyzárógát építkezésén is.

A közös vacsoráért sort álltunk, a pálinkát megittuk, a kaját befaltuk - igaz ezt már nem sípszóra.

Az esti programok nehézkesen indultak: a disco nem volt az igazi, a sörsátrak gazdái viszont elégedettek lehettek a teljesítménnyel.
A tábortûznél a kisebb csoportos beszélgetéseken elõjöttek az aznapi élmények. Aztán alvás.

2003 augusztus 3.
Korán ébredés. Volt már aki csomagolt, pakolászott, és bizony rá kellett jönnünk, hogy elszaladt ez a pár nap. Nekünk is menni kell. A buszosoknak segítettünk a sátrak szétszedésében a cuccok összerakásában.
Közben megkezdõdött a tombola, a versenyek eredményhirdetése.
A nyíregyháziak a honismereti vetélkedõn 2. helyezést értek el. Gratulálunk!

És eljött a hivatalos táborzárás ideje. Szomorúan búcsúztunk vendéglátóinktól és egymástól is.

Egy biztos! Jövõre, veletek, Erdélyben valahol!

(Kovács István)