HÓFEHÉRKE ÉS A HÉT KIS KÖCSÖG
Volt egyszer egy kis
kurva,
Minden este meg volt
kúrva.
Apja egy nagy strici
volt,
Az anyja meg már elpatkolt.
Virágzik itt az ősi
szakma,
Minden lány bukik a
faszra.
Hófehérke a várban
lakott,
Minden nap jókat baszott.
Már kétévesen az apja magáévá
tette,
A bátyja is mindig a szájába
verte.
Az udvari lovakat sorba
leszopta,
Maszti
közben még a poroltót is felnyomta.
A várban jó dolga
volt,
Mert a király farka baszott nagy
volt.
Mostohája
megelégelte,
Hogy
előle a sok genyót elnyelte.
Egyszer aztán kibaszta a
várból,
Hogy keressen faszt magának
máshol.
Szidta is az anyját
Hófehérke,
És rátette kezét szétkúrt végbelére.
Búcsúzóként a mostohára
röhögött,
Majd egy geciszagút
böfögött.
Elindult hát a törpék
házába,
Egy jó nagy faszt akart a szájába.
Emlékül egy műfaszt
kapott,
Útközben minden gyereket
megbaszott.
Az erdőben egy olyat
maszturbált,
Hogy még a mókusok fasza is felállt.
A műfaszát tövig
felnyomta,
Majd az összes mókust
végigszopta.
A sorba egy medve is
beállt,
Addig szívta neki, amíg felállt.
Továbbment a kis
mohó,
Még a műfaszt is otthagyta a
lotyó.
Meglátta álmai lovát, egy
derest,
Be is kapta rögtön a méretes kékerest.
Megtörölte gecis
száját,
És már látta is a törpék
házát.
Az ajtó előtt magát jól
kiszarta,
Odabent
a hét törpe egymást baszta.
Ahogy meglátták az új
lyukat,
Rögtön rá is vetették
magukat.
Hófehérke kinyalta Tudor
seggét,
Ezalatt a többiek a faszukat verték.
Hapci megmutatta neki a
makkját,
Majd fényesre nyalta a lány
pináját.
Morgó felnyomta neki a
nyelvét,
Majd lehokizta mindkét mellét.
Vidor is beszállt
rögtön,
De véletlenül Kukát nyomta meg a
földön.
Amikor észrevette, csak
röhögött,
És jól meg is szopatta a kis köcsögöt.
Szundi elővette felálló
faszát,
Hófehérke megette az összes
szarát.
Mindannyian a farkukat
belevágták,
A végén meg egymást lehugyozták.
Be is fogadták
ingyenkurvának,
Nagyon tetszett a dolog
Kukának.
Ő eddig csak kecskével
csinálta,
Még nem verte faszát szétkúrt pinába.
A hét törpe farka mindig
felállt,
A borotvált pinában mindig fasz
csúszkált.
A törpék szívébe magát hamar
belopta,
Lankadt faszukat véresre szopta.
Reggelente mind a heten elmentek a
bányába,
Addig csak műbrokeszt dugott
valagába.
A bányában is csak rá
gondoltak,
Munka helyett egész nap rejszoltak.
Otthon Hófehérke seggüket nyalogatni
kezdte,
Hálából mind a hét a szájába
verte.
A varázstükör meglátta a
szopásokat,
És megmutatta a mostohának a dugásokat.
A vén banya erre úgy
beindult,
Hogy még a tükör is
felizgult.
Magához nyúlt ott ahol
állt,
Miközben éppen menstruált.
Bevonult a titkos
laborjába,
Műfaszokat nyomott
pinájába.
Az egyiket jól
összevérezte,
Majd rendesen meg is mérgezte.
Bekente fossal az
arcát,
Majd átvarázsolta
magát.
Röhögött is
előre,
Mert egy jó nagy fasz lett belőle.
Elindult hát a törpék
házába,
Vitt nekik műfaszt a
kosarába.
Útközben a szex járt az
eszében,
Mert lófasz csúszkált a seggében.
Megtalálta Hófehérkét a vén
geci,
A műfaszt oda is adta
neki.
A lány semmit sem
kérdezett,
Nem tudta, hogy a brokesz mérgezett.
Bele is dugta a lyukába
azt,
Meg is döglött tűle a hülye
paraszt.
Boldog lett hát az öreg
kurva,
Hazafelé egy medve meg is kúrta.
Találkozott
Jancsival és Juliskával,
Seggbebaszta őket görbebotjával.
Jancsi rögtön leszopta magát,
A
banya meg kitaposta Juliska agyát.
Otthon a mostoha
visszaváltozott,
Majd egy macskát a Sátánnak
feláldozott.
A király fejét fasszá
varázsolta,
És azt magának fel is nyomta.
Amikor a király
eldurrant,
A sok gecitől a mostoha
szétdurrant.
Utoljára egy halálit
élvezett,
Majd egy kupac szarrá szétesett.
Hazafelé a törpék nem szégyellték
magukat,
Egymás után kiverték pici
szerszámukat.
Tudták, hogy a lány már nem
él,
Mert kifolyt belőle az összes bél.
Azt hitték, hülyére
kefélték,
Hogy feltámad, azt
remélték.
Kibaszták a koporsóját az
udvarra,
Gondolták, jön majd királyfi arra.
Aki túl mohó, az így
jár,
Szájába geci nem folyik
már.
A koporsó előtt mind a heten
megmerevedtek,
Nem is sejtették, hogy buzik lettek.
Vidor a kurva lyukát
leste,
Faszán a bőrt húzogatni
kezdte.
Szende lett Kuka új
barátja,
Mert neki volt a legnagyobb picsája.
Neki is láttak a dolognak
menten,
Összegenyózták az erdőt
ketten.
Esténként grupenpartyt
csaptak,
Minden nap egy kurvajót basztak.
A játékba a kecskéket is
bevonták,
Seggüket rögtön véresre is
kúrták.
Trippert kapott mind a
hét,
Benyálazták egymás végbelét.
Azóta öt év
eltelt,
Az erdő hullaszaggal
megtelt.
Hófehérke már széthohadt
teljesen,
Szét is folyt a koporsóban rendesen.
Megjött a királyfi, a szomszéd várba
való,
Egy baja volt csak, az, hogy
tahó.
Meglátta a koporsóban a
lányt,
A látványtól egy jó nagyot hányt.
Tudor odaállt a királyfi
elébe,
Ő meg benyomta lomposát a
seggébe.
Óriási szerszámát a kezében
fogta,
A hét törpe meg rögtön lankadtra szopta.
Kuka belefeküdt
a királyfi húgyába,
Ő meg elvitte
Kukát a várába.
Egymásba szerettek
végül,
A királyfi elvette őt
feleségül.
Egymást jól
szájbakefélték,
A Kuka nevet
Köcsögre cserélték.
Ő lett a
királyfi seggnyalója,
És az egész
környék fasszopója.
Hemperegtek a
hányásukban,
Megfürödtek este
spermájukban.
Néha a többieket is
meglátogatták,
Őket is jól
szájbaszexuálták.
Kuka megrágta a
királyfi faszát,
Ebédre megették
egymás szarát.
Reggelente együtt
hánytak,
Addig éltek, amíg el nem
váltak.
KOHEC
Írta: Pálmester