[ Jungle / Drum&Bass ]
 
 
 
 
Amikor ’89 party-hosei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni klubokban a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmusokkal gazdagították zenéjüket - és kergették orületbe a közönséget - még nem is sejtették, hogy e gondolatokból no ki ‘97 Britanniájának mainstream muzsikája.

A jungle nem a semmibol jött: gyökerei a dub-ban (ritmusvilág, szub-basszusok), a hip hopban (szintén a ritmusképletek, valamint az MC-k szerepeltetése) és a techno-ban (stúdióprocesszus) keresendok. Felgyorsított hip hop ütemek, egy végletekig leegyszerusített, szinte triviális basszusmenet: nagyjából ez a jungle alap, ettol a ponttól kezdve ágazik szét a kilencvenes évek végének legtermékenyebb zenei irányzata számos almufajra. A drum & bass pedig a kemény ütemeirol, minimalizmusáról ismerheto fel (pl. Goldie, Photek, Doc Scott, Alex Reece), mely különös kettosséget hordoz magában: az elso hallásra embertelen és hipergyors breakbeateket feloldják az ezekre épülo dzsesszes elemek, ambient szonyegek, valamint a vokálok.

A mufaj azonnali befogadását nehezíti a hagyományos dance 4/4-eken és konstans ritmusokon edzodött fülek számára szokatlan, esetenként három-négy összetevos poliritmia. Több zeneszereto embernek is hosszú hónapokba, nemegyszer évekbe telik, mire megbarátkozik a mufajjal...

Harmadik alirányzat a kissé fellengzosen hangzó intelligens dance music (IDM), mely az ütemeknél hangsúlyozottabban a trance-es betétekre összpontosít, mint például LTJ Bukem, Blame, Artemis, Big Bud, valamint a Mark Dego kettos, akik 4 Hero, Jacob’s Optical Stairway, Tom Jerry és Tek 9 nevek alatt is publikálnak. Az IDM kifejezés nem a zenészek, hanem a média találmánya, marketingfogás.
 
A techstep drum & bass eloadói szívesen használnak fel indusztriális mintákat, s munkáik a techno hangzásvilágához állnak a legközelebb. Háttéreffektjeik bármelyik thriller, vagy tudományos-fantasztikus film becsületére válhatnának. A rafináltan elhelyezett break-ek nemcsak az ütemeken, esetenként a dallamokon is megtalálhatók.

A hardstep drum & bass nevéhez híven elsosorban keményebb, táncorientált hangzást produkál, gyakran torzított basszusmenetekkel.
 
Az elso jungle album 1991-ben jelent meg, a mufajt korai underground létébol A Guy Called Gerald - Black Secret Technology címu lemeze emelte ki 1994 végén. A szigetországban 1994-ben igazi orületet váltott ki egy jungle maxi: az M-Beat featuring General Levy Incredible címu darabjáért már hónapokkal a megjelenés elott szinte ostromot indítottak a lemezboltok ellen a rajongók. Az igazi médiaszenzációt azonban Goldie 1995 oszén megjelent Timeless címu monumentális albuma jelentette. A siker mértékére jellemzo, hogy míg a lemez az angol dance eladási listák élén állt, Michael Jackson-nak meg kellett elégednie a tizenhetedik pozícióval. Mindenképpen említést kell tennünk a jungle renegát, Alex Reece So Far LP-jérol, mely szakírók szerint a Clash 1978-as albuma óta a legjelentosebb londoni zenei produkció. A progresszív dance eloadóinak többsége vélhetoen egyetért ezzel a véleménnyel, hiszen Reece azóta is az egyik legkeresettebb drum bass remixer. Kevert már újra az Underworld-nek, Kenny Larkin-nak, a UFO-nak, a Kruder Dorfmeister duónak, de még Neneh Cherry-nek is. Következo lépést a Bukem válogatta Logical Progression jelentette. A mufaj legutolsó szenzációja Roni Size / Reprazent dupla album, a New Forms. Természetesen, a technohoz és a house-hoz hasonlóan, a jungle / drum bass producerek és eloadók is egy-egy kisebb kiadó címkéje alatt csoportosulnak. 
 
Ahogy a house Chicago szülötte, vagy a trance Frankfurté, úgy a jungle / drum bass Londonhoz kötheto. Lehet, hogy meglepoen hangzik, de a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük undergroundnak azt az irányzatot, mely foci EB-k szignálját, vagy tv reklámok zenei aláfestését adja. Ha mondhatjuk azonban valamirol, hogy pozitív értelemben vált mainstream-mé, úgy e mufajról nyugodtan állíthatjuk ezt. A szokatlan jelenség okai visszavezethetok a nagy kiadók éberségére, akik még underground létében vásárolták fel a mufajt, ugyanakkor a szerzodo eloadók muvészi önállóságukat teljes mértékben megorizhették. Így kerülte egyelore el a drum bass a house sorsát, a teljes kommercializálódást.
 
Napjainkra világossá vált: a drum bass lesz az az irányzat, mellyel a progresszív dance muzsikák polgárjogot nyernek az idosebb zenehallgatók körében is. LTJ Bukem lemezeivel kapcsolatban végzett piackutatások egyértelmuen jelzik: a negyvenes korosztály ugyanúgy vásárolja kiadványait, mint a huszonévesek. A mufajban rejlo lehetoségeket bizonyítja, hogy manapság szinte mindenki merít belole, így az olyan géniuszok, mint az Aphex Twin, vagy Micro-ziq. Az eloadók se kizárólag angolok már: a mufaj hírnevét öregbíti az amerikai Jamie Myerson, a német Bassface Sascha, vagy a Doppelgänger, meg az olyan válogatások, mint a Soundz of the Asian Underground, de ismerünk francia, görög, ausztrál, sot, több ígéretes hazai próbálkozást is.

A drum & bass eljutott a magyar nagyközönséghez is. Egyre többen mennek el a hazai drum & bass bulikra, egyre nagyobb pénzösszegek vannak a stílusban.