|
Tisztelt Látogatónk !
Megújult honlapunkon a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Labdarúgó Szövetség nevében tisztelettel köszöntünk, valamennyi labdarúgást szerető sportbarátot.
Szövetségünk továbbra is lépést kíván tartani a modern technika, az internetes kapcsolatokból adódó lehetőségekkel. Szükségesnek tartjuk, hogy megyénk amatőr labdarúgásáról a korábbiaktól ez úton is részletesebben és szemléletesebben adjunk tájékoztatást az érintett sportegyesületeknek, szurkolóknak és érdeklődőknek.
Honlapunkon pontos információkat szeretnénk nyújtani, a szövetség működéséről, munkájáról és a megye futballjával kapcsolatos mindennemű eseményről.
Dr. Helmeczy László MLSZ Alelnöke SZ-SZ-B megyei LSZ Elnöke |
Itt tájékozódhatnak a magyar labdarúgás szabályairól, a különböző bajnokságok versenykiírásairól, a bajnoki eseményekről és tabellákról. A bajnoki fordulókat követően folyamatosan megtalálható honlapunkon a legfrissebb hivatalos értesítő.
Tájékoztatást adunk az utánpótlás, az edzőképzés, a játékvezetés, és a női bajnokság legfrissebb híreiről, eredményeiről. Híreink között megtalálhatják a megyénk fociját érintő legfontosabb híreket, pályázati lehetőségeket.
Tájékoztató jelleggel itt is megtalálhatók a sportegyesületek, a labdarúgók verseny és fegyelmi ügyeivel kapcsolatos határozatok, figyelemmel kísérhetik a sárga és piros lapok helyzetét.
A Linkek között könnyen elérhetjük labdarúgásunk országos szerveinek honlapját, a sporttal kapcsolatos médiákat, más Megyei Labdarúgó Szövetségek honlapjait, valamint a világ sztárcsapatainak hasonló oldalait is.

Reméljük megújult honlapunk elnyerte tetszését, és rendszeresen látogat bennünket.
Véleményüket, javaslatukat szívesen olvassuk az szszb@enternet.hu E-mail címen.
Az oldal megtekintéséhez az Internet Explorer 6.0 verziója, illetve 1024*768, vagy nagyobb felbontás ajánlott.

|