KACOR KIRÁLY
Magyar népmese

Volt egyszer egy szegény özvegyasszony s annak egy macskája. Ez a macska olyan kajtár, olyan falánk volt, hogy minden fazékba, minden lábasba beleütötte az orrát. A szegény asszony megelégelte a macska kajtárságát, s egyszer, mikor a macska a tejeslábast egészen kiürítette, fogta a seprűt, jól megverte, s azt mondta neki:

- Kitakarodj a házamból, fel is út, le is út, többet ide be ne tedd a lábadat.

Na, szegény macska mehetett világgá. Elindult nagy búsan, kiment a faluból, bódorgott erre, arra, mindenfelé, aztán egy hídhoz ért, ott leült, s dorombolt magában, nagy búsan. Amint ott üldögélne, látja, hogy ott üldögél egy róka is. Szépen odasettenkedik, s elkezd a róka farkával játszani. Megijed a róka, s visszafordul, nézi a macskát, nem tudja elgondolni, ki lehet, mi lehet, ilyen állatot még nem látott. Visszahőköl egy kicsit, de vissza a macska is, mert még ő sem látott rókát a világon való életében. Mind a kettő megijedt a másiktól.

No, hanem mégis a róka szólalt meg először. Kérdi a macskától nagy szepegve:

- Ki légyen az úr?

- Ahá! - gondolja magában a macska - úgy látszik, ez fél tőlem.

Mindjárt nekibátorkodott, s azt mondotta nagy büszkén:

- Mit, hát te nem ismersz meg engem? Tudd meg, hogy én Kacor király vagyok. Nincs az az állat, ki ne félne éntőlem.

- Ejnye, ejnye - mondotta a róka -, igazán szégyellem, hogy a híredet még nem hallottam.

Egyszeribe meghítta nagy tisztelettel Kacor királyt: legyen szerencséje, látogassa meg az ő szegény házánál, lesz tyúkhús récehús, lúdhús vacsorára s minden, ami kitelik tőle.

- Jól van - mondotta Kacor király -, hát elmegyek veled.

Elmennek a róka házába, de beszeg a róka sürgött-forgott, felvetette a konyhát, sütött mindenféle pompás pecsenyét, kínálta Kacor királyt:

- Egyék, felséged, egyék, ne éhezzék, mint otthon. Mikor aztán az ebédnek vége volt, ágyat vetett Kacor királynak, puha ágyat, s Kacor király meghagyta, hogy csend legyen a háznál, nehogy valaki megháborítsa őt a nyugalmában. Kiment a róka a ház elé, ott járt fel s alá, vigyázott, nehogy valaki bemenjen, de még a háza felé se közelítsen.

Egyszer jön arra egy nyúl, s a róka már messziről rákiáltott:

- Szaladj innét, te szerencsétlen, nem tudod, hogy nálam alszik Kacor király? Ha fölébreszted, vége az életednek.

Hiszen egyéb sem kellett a nyúlnak, uccu neki szaladott árkon-bokron által, mintha szemét vették volna ki. Amint szaladt, szembe jön vele a medve, s kérdi:

- Hát te hová szaladsz, talán bizony a kopók kergetnek?

- Jaj, ne is kérdezze, medve bátyám. A róka koma háza előtt mentem el, s azt mondotta róka koma, hogy szaladjak, mert Kacor király van nála szálláson, s ha felébresztem, vége az életemnek.

- Hm, hm - mondja a medve -, na hallod-e öcsém, sok országot, világot bejártam, de Kacor királynak még a színét sem láttam, de még csak a hírét sem hallottam. No, csak azért is meglátogatom róka komát, hadd lám, ki az a Kacor király.

Elmegy a medve a róka komához, s hát róka koma még mindig ott jár-kel a háza előtt, s amint meglátja a medvét, kiált neki:

- Jaj, lelkem medve komám, ne jöjjön erre, mert ha Kacor királyt felébreszti, vége az életének, vége az enyémnek is.

De bezzeg megijedt a medve is, megfordult s futott keresztül az erdőn, mintha szemét vették volna ki, meg sem állott, míg a nyulat utól nem érte. Hát mire odaért, ott voltak a nyúl körül mindenféle állatok, szárnyasok s szárnyatlanok. A nyúl beszélt nekik Kacor királyról, s az állatok rémüldöztek.

- Jaj, mi lesz velünk, ha Kacor király felébred, s elindul az erdőben?

Volt ott mindenféle állat, farkas, szarvas, őz, varjú, sas, holló, s mind szörnyen meg voltak ijedve, nem tudták, hogy mit csináljanak. Azt mondja egyszer a nyúl:

- Mondok én valamit. Álljunk össze ahányan vagyunk, csináljunk nagy vacsorát, s hívjuk meg Kacor királyt; ha róka komához elment vacsorára, eljön mihozzánk is.

- Biz az jó lesz - mondotta a varjú -, én, ha megbíztok bennem, elmegyek róka komához, s meghívom Kacor király őfelségét.

Bezzeg, hogy megbízták, hogyne bízták volna: hadd menjen a varjú. Elmegy a varjú a róka komához, köszön illendőképpen, mondja, hogy mi jóban jár.

Bemegy róka koma, s hát éppen akkor dörzsöli a szemét Kacor király, nagyokat nyújtózkodik, hogy ropognak belé a csontjai.

- No, mi hír, barátom? - kérdi Kacor király.

- Felséges királyom - mondja róka koma -, itt van egy varjú, minden rend- és rangbéli állatok küldték ide, hogy meghívják felségedet vacsorára.

Kacor király megpödörte bajuszát, s azt mondta róka komának:

- Jól van, mehetsz, mondd a varjúnak, hogy elmegyek. Visszarepül a varjú nagy örömmel a többi állathoz, s jelenti Kacor király üzenetét. Hej, uramteremtőm, egyszeribe nagy tüzet raknak az erdő közepében! A medve hozott ökörhúst, a farkas lóhúst, a sas mindenféle apró madarat, a nyúl felcsapott szakácsnőnek, forgatta a nyársat, sütötte a drága pecsenyéket; a többiek körülállták a tüzet, úgy várták Kacor király őfelségét.

Aközben Kacor király is nekikészülődött, jó hegyesre kipödörte bajuszát, s elindult róka komával a vendégségbe. Eléjük jött a varjú, s úgy mutatta az utat, de a világ minden kincséért sem mert volna leszállni a földre, hanem repült egyik fa tetejéről a másikra, s úgy károgta: Erre, erre!

Egyszer meglátják Kacor királyt, amint jő róka komával. Hát, uramteremtőm, ahány állat ott volt, mindannyinak inába szállt a bátorsága.

- Jaj, jaj - kiabált a nyúl -, ott jő Kacor király, még felszúr a bajuszára.

- Szaladjon, ki merre tud! - kiáltott a medve, s azzal nekiiramodtak, szaladtak ahányan voltak, annyi felé.

Hogyha azok a bolond állatok el nem szaladtak volna, az én mesém is tovább tartott volna.