Hastánctörténet
A hastánc úgy 10-15 éve tűnt fel először Magyarországon, mint különlegesség, és csak egy nagyon szűk csoport művelte. Ma viszont már nincs olyan nagyváros, ahol ne találnánk hastánc csoportot. Belopta magát a mindennapjainkba: láthatunk táncosokat éttermekben, céges bulikon, megnyitókon, bálokon, sőt még a fiatalok által közkedvelt partykon is. Gombamód szaporodnak a tánciskolák, ahol többé-kevésbé képzett tanárnők oktatják a csípőtekerés tudományát. Az utóbbi években érezhető egyfajta törekvés arra, hogy a hastánc-élet végre szervezettebb legyen, és összefogja e népes és színes társadalmat.
A hastánc, mint mozgás szinte kizárólag függetlenített mozdulatok sorára épül. Nem annyira koreografált, mint inkább befelé forduló, transz-szerű tánc. Függetlenített mozdulat alatt az egy-egy testrész – fej, mell, csípő, kar – egymástól független mozgatását értjük. Ez adja a tánc különlegességét és egyben nehézségét is. A mozdulatok lényegi sajátossága, hogy a testrészeket bonyolult és gyakran eltérő ritmusban, de összhangban koordinálva mozdítja a táncos. Ha megfigyeljük az arab zenéket, észrevehetjük, hogy a dallamhangszer és a ritmushangszer gyakran egymástól eltérő ütemben játszik. Ám a hastánc mozdulatkombinációi lehetőséget adnak mindkettő egyidejű leképezésére.
A hastánc kétféle megítélés alá esik: a flitterektől csillogó ruhák libbenése, a színek kavalkádja, a női idomok domborodása, a dobok dübörgése és a török sípok, tangóharmonikák vinnyogása valakinek bejön, vagy sem.
A hastánc vagy orientális tánc, a Raqs Sharqi, csak egyik válfaja a sok függetlenített mozdulatkincsre épülő táncnak. Afrika rituális, törzsi táncainak túlnyomó része éppúgy, mint az indiai templomi táncok többsége is függetlenített mozgáson alapszik. Így a hastánc az (észak-) afrikai tánc csak egyik megjelenítési formája. Olyan tánc, mely formai elemeit nagyrészt megőrizte, de rituális jelentését és tartalmát elveszítette. Éppúgy, ahogy afrikai törzsi, rituális zenéből alakult ki a szamba, a csacsacsa, a cake walkon keresztül a charleston, a lindy hoppon és jitterbugon keresztül a rock’n’roll, a hip-hop és a break.
Történeti előzmények
Az általánosan elfogadott hastánctörténet több forrásból eredezteti a mozgásformát. A törzsi termékenységi táncokból, amiről azt érdemes tudni, hogy a törzs nőtagjainak termékenysége egy fogalomkörbe tartozott a termőföld bujaságával és hozamával, ennélfogva a táncon keresztül lehet róluk az istenekkel, szellemekkel kommunikálni.
Eredeztetik még törzsi szülőtáncokból, ahol a ritmikus hasizom- és csípőmozgatásnak a tolásra való felkészítésben volt nagy gyakorlati szerepe.
Ezek a nagyívű múltba tekintések mind nagyon izgalmasak, csak az az egy baj van velük, hogy hippotetikusak, és a hipotéziseket eddig még konkrét tudományos tényekkel nem sikerült alátámasztani. Azt, hogy a messzi múltban Egyiptomban, Mezopotámiában nők, papnők táncoltak, senki nem kétli, de hogy konkrétan milyen mozdulatokat hajtottak végre, milyen sorrendben, milyen varázsos céllal vagy se, az nem bizonyított. Az pedig még kevésbé, hogy ezek a táncok bármilyen szinten is befolyással lettek volna a mai Raqs Sharqi kialakulására. Csak a máig fennmaradt indiai templomi táncokkal és a szub-szaharai törzsi táncokkal való egybevetés enged valamiféle többismeretlenes egyenlet fölállítására az ügyben, hogy milyenek lehettek bizonyos rituális, termékenységi táncok Észak-Afrikában az iszlám elterjedése idején.
Ha 18., 19. századi nyugati forrásokra hagyatkozunk, ott hosszú, bő, esetleg több rétegű ruhába öltözött, de gyakran fedetlen keblű, dúsan fölékszerezett hölgyek magukba és a zenébe feledkezett, delejes, fokozatosan gyorsuló táncáról olvashatunk. E források két, főleg nőkből álló, szórakoztatásra szakosodott csoportot különböztetnek meg Egyiptomban: a ghavazikat és az almékat. Az első csoport a hagyomány szerint vándor cigányokból álló, etnikailag az araboktól elkülönülő nép. Ők főleg utcai szórakoztatással és főleg tánccal foglalkoztak. Az almék viszont főleg zenéléssel foglalkoztak és általában a házon, udvarházon belül. Bizonyos leírások szerint az almék kizárólagosan nőkből álló és főleg női közönségen játszó, lefátyolozott csoport. Ők képezhették a hivatásos szórakoztatás elitebb ágazatát.
Az elnevezés története
A raqs = tánc definíciója Abu Bakr, az első iszlám kalifa nevéhez fűződik: „A tánc a test fölemelkedéséből és azt követő visszaeséséből áll”, mondá a bölcs. A raqs alatt mindenképpen profán, általában szórakoztató jellegű, férfiak társaságában előadott táncot értettek – többnyire nők vagy nagyon csinos fiúk által.
Francia utazók nevezték eredetileg „la dance du ventre”-nek, hastáncnak. Ezt ma sokan sértőnek találják, azzal érvelve, hogy nem csak a has, hanem az egész test mozog. Európai szemmel nézve viszont az természetesnek tűnhetett az utazóknak, hogy táncról lévén szó, mozog az egész test, de itt ráadásul a has, az alhas és a csípő még külön is! – és a különbségtől megbabonázva ennél a névnél kötöttek ki.
A hastánc lehet pontatlan megnevezés, de a helyette propagált orientális tánc még inkább az: keleti, azaz orientális tánc millió és egy van, miért pont ez a műfaj sajátítsa ki ezt a nevet? A Raqs Sharqi pedig az orientális táncnak arabra való lefordítása, de ha ezt a kifejezést használjuk, legalább tudjuk, miről beszélünk.
Mi a Raqs Sharqi?
Ez az elnevezés egy konkrét alnemet takar: az 1930-as évektől erős európai hatás alatt kialakult zsánert. A zene természetesen arab, de nagyzenekarrá bővítve: hegedűk, hárfák, dobfelszerelés, vokál kíséret, tangóharmonika, gitár, minden, ami belefér, mára már elektronikusan is. A számok lerövidültek, 3-5 percesek, lassú, fátylas bevezetővel, végül pergős dobszóló. Viseletként hosszú muszlinszoknya, flitteres melltartó és öv, gyöngyrojtok, csillogó anyagok, meztelen has.
A Raqs Sharqit tekintik ma sokan a „klasszikus” arab hastáncnak. Függetlenített formakincse gazdag, kifinomult. Ennek ellenére a Raqs Sharqi minden vendéglátóipari műfaj volt és maradt, legyen szó akár 2, 3, 4 vagy 5 csillagos változatáról is.
Napjaink hastánca
A hastánc a mai iszlám kultúrában már csak egyetlen előfordulásában, lakodalmakon előadott táncként őrzött meg valamit termékenységi tánc funkciójából. Itt ugyanis meghívott, fizetett, profi táncosnő táncol hastáncot azzal a céllal, hogy a fiatal pár termékenységére hatást gyakoroljon.
A hastánc, éppúgy, mint a dzsessz, társas- és szórakoztatóipari tánccá vedlett át. A rituális táncok másik jellegzetessége, az egyes mozdulatok, mozdulatsorok jelentéstartalma is elveszett, és éppúgy, ahogy a dzsessznél, improvizáció, azaz esetlegesség jellemző a szerkesztésmódra.
A zene és a tánc között ugyan megmaradt a hagyományrend (milyen zenéhez, milyen stílusú tánc illik), de minden jelentéstartalom nélkül, csupán a szokás és tisztelet.
