![]()
A Tribeca megjelenése óta foglalkoztat a gondolat, hogy Outback, vagy Tribeca
legyen a következő autóm. Az első Tribecát Pumuklinál láttam, beleülhettem, a
gombokat nyomkodhattam, nézegethettem. Már akkor nagyon tetszett! Most
lehetőségem nyílt közelebbről is megismerkedni vele, Emil Frey-től kaptam kipróbálásra
egy Exclusive felszereltségű 7 üléses Tribecát.
A Tribeca inkább a szabadidő eltöltésére van kihegyezve. (mint a neve is
mutatja: SUV) Nagyobb az Outbacknél, hosszban 13 cm-el, szélességében 11 cm-el.
Ez magával hozza, hogy a súlya is jóval több, ami nyilván a fogyasztásban is
megmutatkozik. Nekem a tesztfogyasztás vegyes használatban 14,4 l volt. (Város,
- nagy forgalom!- +országút) De hát valamit –valamiért!
Azt gondolná az ember, hogy a 3 l-es 6 hengeres boxer nehezen birkózik meg a
majdnem 2 tonnás tömeggel, de nem így van! A már ismert motorhoz kifejlesztettek
egy, az autó méreteihez illő, 5 sebességes automata váltót, ami elfeledteti
velünk az autó súlyát! Meglehetősen mozgékony, jól gyorsuló autó benyomását
kelti, jól reagál a gázpedál lenyomására, a sebességváltó az Outbackhez képest
szaporábban dolgozik, magasabb fordulaton tarja a motort, hogy jól ossza be a
motor erejét. Mivel automata, váltson amennyit akar, engem nem fáraszt, nem
venni észre amikor vált, azt sem tudni, éppen hol jár. De nem is érdekes,
nyugodtan rá lehet bízni a feladatot, mert érezni, hogy jól teszi a dolgát.
Azért ha akarunk, kézzel is beavatkozhatunk a nyomaték elosztásába, vagy
átválthatunk Sport fokozatba. A motor csöndes, rezgésmentes, csak magasabb
fordulatszámnál adja tudtunkra, hogy azért ő hajtja az autót, de akkor is csak
diszkréten surrog.
Az év végére jön hozzánk is az új, 3,6 l-es boxer 260 Le-vel és nagyobb
nyomatékkal, az azért jobban illik majd a Tribeca tömegéhez. Talán egyszer lesz
6 hengeres dízel boxer is, az valószínű kelendőbb lesz Európában, mint a
benzines.
A Tribeca európai kiadásában a futóművet átdolgozták, keményebb csillapítást
kapott, mint az amerikai testvére.

Erről a magyar kereskedők tudnának bővebbet
mondani, akik Amerikából hozták be az első Tribecákat, majd később az európai
típusokat. Nekik módjukban állhatott kipróbálni mind a két változatot, minden
esetre az általam kipróbált európai autó futóműve nagyon kényelmes. A
felfüggesztés keménységének megállapítását én szubjektív dolognak tartom,
természetesen bizonyos határokon belül azért vannak elvárásaim. De például a
07-es Outback felfüggesztése lágyabb, nekem (és gondolom a fejlesztőmérnököknek
is) jobban tetszik, mint az előző feszesebb beállítás, de ezzel nem mindenki ért
egyet.
Minden esetre a Tribeca nem hintázik, de azért nem is rázza ki az ember fogaiból
a töméseket. Adódik ez a nagyobb súlyból is, érezni, hogy az autó kerekei nem
kis terhet jelentenek az aszfaltnak, amelyek már méretüknél fogva is simán
átgördülnek a kisebb útegyenetlenségeken. Meglepően fordulékony, a fordulási íve
megegyezik az Outbackéval.
Börzsönyben kipróbáltuk milyen is egy igazi szabadidőautóval tölteni a
szabadidőt, -mondhatom nagy élmény volt. A kanyarokban biztonságosan fordul, az
emelkedők nem nagyon izgatják, és amikor az aszfaltról letérve egy tisztást
kerestünk a fényképezés kedvéért, hát ott sem jött zavarba!

A kormány áttétele elég nagy, a kanyarokban szorgalmasan kell tekergetni, ennek
fejében viszont könnyen megy, egyáltalán nem kellemetlen, könnyű megszokni.
A külső megjelenéséről megoszlanak a vélemények. Egy biztos, nem lehet
összetéveszteni a formáját a többi szabadidő autóéval. Nekem határozattan
tetszik, minél többet látom, annál inkább.
A biztonságról a már közismert szimmetrikus AWD, 4Ch ABS, kikapcsolható VDC, EBD
és még jó pár varázsbetűs szerkezet gondoskodik, a passzív biztonságot a 8
légzsák, aktív fejtámlák, biztonsági öv feszítők és a karosszéria biztos védelme
jelenti. Az autó minden törésteszten kiemelkedő eredményt ért el! (5 * !)

A belseje egyértelműen mindenki kedvence! A futurisztikusan ívelt műszerfal, a
J1 előtti kidolgozás első osztályú!….


A kijelzőn megjelent pluszként az Audio adatai, itt minden információ
leolvasható, nem kell a rádió kis képernyőjét böngészni (nincs is). Szépen
szólnak a hangszórók, 6 CD-t tud váltogatni és fogadni tudja az MP3-at is. Ehhez
külön Auxiliary csatlakozója is van.

A display különben ugyanaz, mint a 07-es Outbacké, ellenben a fogyasztás
mutatója 30l/100 km-ig van kalibrálva, amire szükség is van, mert egy kövérebb
gáznál ki is szalad addig a mutató. (OBK 15l/100 km-ig mutat)
A tolatásnál kicsit meglepett, mert a képernyőn hirtelen autók és gyalogosok
kezdtek mozogni, nem kis időbe telt, míg átfutott az agyamon, hogy ez nem TV
adás, hanem a mögöttes forgalom! Miután megszoktam, nagy segítséget jelent,
különösen, hogy az autó szélességének folytatásában zöld sárga és piros vonal
jelzi a távolságot és az autó szélességét. A navigáció is lehívható, de sajnos
még mindig csak tőlünk nyugatra használható.
A kézifék helyett lábifék van, ami nagyon ötletes, mert középen nem foglal
helyet és ráadásul lábbal kényelmesebb egy nagyot nyomni a pedálon, mint kézzel
erőlködni. Esetleg még lehetett volna fokozni a kényelmet, mint az Audinál: egy
gomb lenyomására aktivizálódik a kézifék. Persze lehetnek annak is hátrányai.
Az autó kényelme fantasztikus! Bőséges utastér, bőséges raktér. A világos drapp
bőrhuzat nagyon jól mutat! Az első ülések motorral állíthatók, nagyon
kényelmesek, jó az oldaltartásuk, a vezető oldali ülés beállítását memória
rögzíti. Hátul is bőven van hely a lábaknak, bár annak az üléspárnáját kicsit
keménynek találom, az ülőlapja elég rövid. Nyilván így tudtak helyet szorítani a
harmadik üléssornak.
A hátsó ülések háttámlája dönthető, ha az utolsó sorban nem ül senki, akár
kényelmesen hátra is lehet dőlni. Ha pedig szükség van a harmadik sorra, akkor
egy mozdulattal előrehajthatók, meg még előre is csúszik, hogy a pótülésekre be
lehessen csusszanni. Anyukám már erre a mutatványra nem vállalkozna, de két
gyerek kényelmesen elfér hátul is és még marad jókora hely a csomagoknak. A
csomagtartóban jó pár rögzítő fül van, amelyekhez kiköthetjük a táskákat, hogy a
kanyarokban ne kóvályogjanak.

Hogy a gyerekek unalmukban ne egymást (és a szülőket) szekálják a hosszú úton, a
tetőből lehajtható egy DVD lejátszó, amelyhez 2 db. drótnélküli fejhallgató
tartozik, távirányítóval szabályozhatjuk a lejátszást. Nem rossz ötlet!

Hátul a tetőről jövő hideg/meleg levegő állítható külön, a hátul ülők jó
komfortérzete érdekében.

A DVD lejátszó mellé került a hátsó traktus szellőzése, a mi a két ülés között
önállóan szabályozható.
Mivel a tetőablak miatt a belső világítás hátra került, jó ötlet, hogy a
gyújtáskulcs kihúzása után az első térképolvasó lámpák is kigyulladnak, hogy
elöl ne a sötétben kelljen vakoskodni. Ezt az Outbacknél nagyon hiányolom!
Visszatérve az elején fölvetett kérdésre, miszerint Tribeca, v. Outback, -mind a
kettő teljesíti a feladatokat, ami a szabadidő autóval szemben elvárható. Az OBK
kisebb, könnyebben mozog városi közlekedésben, a Tribeca szabadban érzi jobban
magát, nagyobb a teherbírása, raktere, utastere. Mindenképp kényelmesebb egy
aktív nagy családnak, akik szeretnek kirándulni, síelni.
Nehéz a döntés, de mivel nálunk a gyerekeink már önállóak, többnyire már csak a
nejemmel ketten utazgatunk, nekünk untig elég az Outback. De azért szívesen
ültem a nagytestvérben, jó volt 1-2 napig és néhány kilométerre magaménak érezni
és kipróbálni ezt a nagyon jó építésű kényelmes, biztonságos autót! Köszönet
SH-nek a lehetőségért!
Nem tetszett:
Vontatható tömeg: 2000 kg (OBK: 2100 Kg)
Tetőterhelés: 80 kg (OBK 100 Kg)
Fogyasztása (teszt szerint) 14,5 l
Benzintank: 65 l
Mivel jó poros volt az autó, lemostam a fényképek kedvéért, de a tetőt még én is
csak sámliról érem el. (183 cm-emmel.)
Tetszett:
Kényelme
Felszereltsége
Üléspozíció
Mozgékonysága
Jó vezethetősége
Belső tér
És még néhány kép a kirándulásról:
_________________
Teszt: Dr Déry Péter
Képek: Kara László
Subaru 4WD-Technologie: Active Driving, Active Safety